Élénkülhet az üdülési csekk forgalma

2002.11.05. 7:22

Az Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT) legutóbbi plenáris ülésén a résztvevők elfogadták, hogy 2003-ban az üdülési csekk 20 ezer forintos adómentes értékhatárát 50 ezer forintra emeljék - írja a Világgazdaság.

Így, ha egy cég 100 ezer forintért vásárol dolgozójának üdülési csekket, ennek 50 százaléka után nem kell adót és járulékot fizetnie. A fennmaradó rész után vagy kifizeti, vagy azt már a dolgozó veszi meg, de adó- és járulékmentesen.

Mintegy hárommilliárd forint céges üdülési csekk forgalomra lehet számítani az idei 1,8 milliárd után, s mintegy 50 százalékkal nőhet a kedvezményt idénybe vevők száma is - véli Réti Ágnes, a Nemzeti Üdülési Szolgálat ügyvezetője. Az elmúlt évek tapasztalata ugyanis az, hogy az üdülési csekket vásárlók többsége megmarad az adómentes értékhatárnál, és csak a dolgozók kisebb része vállalta az összeg önrésszel való kiegészítését.

Az elmúlt öt évben, mióta működik a rendszer, mintegy 10 milliárd forint plusz forgalmat jelentett a szolgáltatóknak.