A Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa 9,50 százalékról 50 bázisponttal, 9 százalékra csökkentette a jegybanki alapkamatlábat keddi hatállyal. Az irányadó kamat csökkentését a forint erősödése tette lehetővé. A Monetáris Tanács megítélése szerint a 2003. és 2004. év végére kitűzött inflációs célok 238-242 forint/euró szint körül ingadozó árfolyam mellett elérhetők.

A legutóbbi inflációs előrejelzésben feltételezettnél erősebb árfolyam mind az importárakra gyakorolt közvetlen, mind az aggregált keresletet mérséklő közvetett hatásán keresztül segíti a jegybank kijelölt inflációs céljának elérését - közölte honlapján a Magyar Nemzeti Bank.

Az elmúlt időszakban tapasztalható intenzív tőkebeáramlásban fontos szerepe volt az Európai Uniós tagsággal, valamint az európai árfolyamrendszerben (ERM II) való részvétellel várhatóan együttjáró kockázati prémium-csökkenésnek. A Monetáris Tanács megítélése szerint a jelenlegi árfolyamrendszer, amelyben a forint árfolyama a 276,1 forint/euró középárfolyamon plusz/mínusz 15%-os ingadozási sávval az euróhoz van rögzítve, változtatások nélkül is megfelel az ERM II árfolyamrendszer követelményeinek.

Az MNB el kívánta kerülni az intervenciós kényszert, ami a forint további erősödése miatt alakulhatott volna ki - kommentálta Vojnits Tamás, az OTP Bank vezető elemzője a jegybank 50 bázispontos kamatcsökkentését. A szakember szerint a jegybanki lépés hatni fog a devizapiacon, de lehet hogy csak néhány nap múlva. Vojnits szerint a piac számára nem volt váratlan a kamatcsökkentés: a kérdés csupán az volt, hogy a jegybank megvárja-e amíg a forint teljesen eléri a sáv tetejét, vagy még azelőtt beavatkozik.

(Üzleti Negyed)

Ajánlat:

MNB

Korábban:

Kamatcsökkentést sürget a bankszövetség
(2002. november 18.)

Járai szerint nem lesz sáveltolás
(2002. november 15.)

Nem enyhül a monetáris politika
(2002. november 14.)