Vágólapra másolva!
Januárban a gyógyszerek ára átlagosan 3,2 százalékkal nő. Az árváltozás nyomán mintegy háromszázzal bővül a társadalombiztosítás által támogatott orvosságok köre. A gyógyszerek egy része olcsóbb lesz, közölte az egészségbiztosítási pénztár.
Vágólapra másolva!

Az egészségbiztosító kedden számolt be a sajtó képviselőinek az ártárgyalások eredményeiről. Ezt követően a gyártók azonnal tiltakoztak - írja a Népszabadság. Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) elküldte a gyártóknak a hároméves gyógyszerár-megállapodás módosításáról szóló tervezetet. Eldőlt az is, hogy a korábban jelzett 80 helyett 302 új termék kap támogatást. A leginkább a szív- és érrendszerre ható készítmények választéka bővül, ebbe körbe 83 új termék kerül. Több mint 50 újfajta szer kerül az idegrendszeri, csaknem 40 a daganatos betegségek gyógyítására a gyógyszertárak polcaira.

A gyártók az ártárgyalásokon sok esetben engedtek készítményeik árából, mondta az OEP főosztályvezetője, Bidló Judit. Ennek köszönhetően a tervezett, átlagosan 3,2 százalékos áremelés mellett bizonyos készítményekhez a korábbinál olcsóbban lehet majd hozzájutni.

Az egészségbiztosító tájékoztatója után az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete azonnal tiltakozott. A szövetségéhez hétfő este eljuttatott OEP-listán mindössze hat új, a járóbeteg-ellátásban használt termék szerepel, és néhány ritka és súlyos betegség orvossága, ám az utóbbiak támogatás nélkül - mondta a szervezet elnöke, Székely Krisztina. A Magyarországi Gyógyszergyártók Országos Szövetségéhez Fekete Tibor szóvivő szerint el sem jutott a januártól érvényes árlista. Hamvas József, a szaktárca főosztályvezetője szerint az OEP és a cégek vitája adminisztrációs hibából adódhat. Mint mondta: a gyártók és a betegszervezetek péntekig jelezhetik kifogásaikat.

Az innovatív gyártók kifogásai alaptalanok, mivel az említett körben külön szerződnek a támogatásról és az orvosságok mennyiségéről, az OEP főigazgatója, Matejka Zsuzsa szerint. A hazai gyártói szövetség pedig valószínűleg nem nézte meg elektronikus postáját, ezért nem találja az adatokat, mondta a főigazgató.

(Üzleti Negyed)

Ajánlat:

OEP