Jó üzlet a börtönök őrzése

Vágólapra másolva!
Felével növelte árbevételét és harmadával nyereségét a harmadik negyedévben a Magyarországon is tevékeny Group 4 Falck, a világ második legnagyobb biztonsági cége. A kiemelkedő eredményben meghatározó szerepet játszott a biztonsági szolgáltatások iránt a szeptember 11-i terrortámadás után megnövekvő kereslet - írta a Napi Gazdaság.
Vágólapra másolva!

A terrortól való félelem és a börtönök őrzése sokat javított a dániai székhelyű Group 4 Falck eredményén: nettó nyeresége a szeptemberrel zárult három hónap alatt 492 millió dán koronára (66,5 millió dollár) emelkedett, ami 35 százalékkal haladja meg a tavalyit, míg a forgalom 51 százalékkal múlta felül a 2001-es azonos időszakét, és 23,3 milliárd koronát ért el.

A dán anyavállalat egyik fő tevékenységének számító börtönüzemeltetés iránt a magyarországi leányvállalata is érdeklődne, ha lehetségessé válna, hogy a magyar állami börtönöket magánvállalkozások őrizzék - mondta a Napi Gazdaságnak Kecskeméti Sándor, a Group 4 Securitas Kft. ügyvezető igazgatója.

A magyarországi Group 4 cégcsoport árbevétele az év végére várhatóan meghaladja a tízmilliárd forintot, az adózás előtti eredménye pedig az egymilliárdot. Ez az eredmény mintegy 10 százalékos bővülést jelent a tavalyihoz képest. A társaság hamarosan hivatalosan is felveszi a dán anyacég, a Group 4 Falck nevét.