Húsz százalékkal drágul a matrica

Vágólapra másolva!
A Gazdasági és Közlekedési Minisztérium számításai alapján várhatóan több mint 20 százalékkal drágul jövőre a sztrádamatrica. A szaktárca még nem döntött az áremelés pontos mértékéről, ám az előterjesztett változatokból a legvisszafogottabb is legalább tízszázalékos díjemelést tart szükségesnek.
Vágólapra másolva!

Egy nemrég született törvénymódosítás értelmében az autópálya-használati díjat az eddigi 12 százalékkal szemben 25 százalékos áfa terheli jövőre, ami önmagában több mint tízszázalékos áremelkedést okoz január elsejétől. Így, ha a kormány a 10 százalékos díjemelő javaslatot támogatja, a matrica így is több mint 20 százalékkal drágulna - írja a Népszabadság.

Más javaslatok szerint a sztrádahasználat díját akár 30-40 százalékkal is emelni kellene, 2003-tól ugyanis jelentősen nőnek a díjas autópályák fenntartási költségei. Ennek oka, hogy a matricával használható sztrádahálózat hossza 160 kilométerrel növekszik: az M3-as autópálya új, 60 kilométeres szakasza Füzesabony és Polgár között várhatóan december 5-re készül el, a felújított M7-est pedig ma adják át a forgalomnak. A balatoni sztráda használatáért január elsejétől szintén fizetni kell. A matrica tehát az M3-as és az M1-es autópálya mellett az M7-esre is érvényes és kötelező lesz, továbbra sem használható viszont az M5-ösön.

Csillag István gazdasági és közlekedési miniszter a választások után bejelentette, hogy tárgyalásokat kezdeményez az M5-öst üzemeltető Alföld Koncessziós Autópálya (AKA) Rt.-vel a matricás díjrendszer kiterjesztéséről az utolsó koncessziós sztrádára, a Népszabadság információi szerint azonban a tárgyalások máig el sem kezdődtek.

Ez a késlekedés áll a hátterében annak a keddi bejelentésnek, miszerint a tárca vezetője hétfőn menesztette az M5-ös autópálya miniszteri biztosát, és a koncessziós társasággal folytatandó egyezkedésre Kovács Ferenc helyettes államtitkárt kérte fel - írja a napilap.

A matrica bevezetésére az M5-ösön január elsejével már nincs remény - mondta Kovács Ferenc. Hozzátette: a lehető leggyorsabban asztalhoz ülnek, hogy mielőbb egységesíthessék a díjrendszert, s tárgyalni akarnak arról is, hogy 2005 végére megépüljön az M5-ös Szegedig tartó szakasza.

A beruházásra az AKA Rt.-nek 2003 végéig kizárólagos joga van, a minisztérium ugyanakkor nem zárkózik el a koncessziós autópálya-építéstől - mondta a helyettes államtitkár. Ennek feltétele viszont az úthasználat árának mérséklése. Az AKA Rt. kivásárlására a helyettes államtitkár szerint kevés az esély, hiszen ez az állam számára az egyik legdrágább megoldás lenne