A társaság jogutód nélküli megszűnését határozta el a Milton Apartman Rt. pénteki rendkívüli közgyűlése - közölte a cég a Budapesti Értéktőzsde honlapján. A végelszámolás kezdő időpontjaként 2003. január 1. napját határozták meg.

Végelszámolóvá Beck Györgyöt, a társaság igazgatóságának elnökét jelölték ki, akit a közgyűlés feljogosított az önálló cégjegyzésre. A közgyűlés ezen kívül a társaság siófoki fióktelepének megszüntetéséről is határozott.

A közgyűlésen a szavazatok 30,79 százalékát képviselő részvényes vett részt. Az eredetileg kárpótlási jegyek hasznosítására 1994-ben megalakult HB Westminster Rt. portfoliókezelő társaság 2001. február 9-én tartott éves rendes közgyűlésén alakult át Milton Apartman Ingatlanforgalmazó és hasznosító Rt-vé. Az új alapszabályba befektetés helyett az ingatlanforgalmazással és építéssel kapcsolatos tevékenység került.

A társaság 502,5 millió forint össznévértékű, 1 millió 5 ezer darab - korábban HB Westminster néven forgó - részvénye 1999 októbere óta szerepel a Budapesti Értéktőzsdén "B" szekciójában. A cég legutóbbi gyorsjelentése szerint 2002 első félévét 7,285 millió forint adózott veszteséggel zárta, szemben a 2001. első félévi 397 ezer forint nyereséggel. A társaság árbevétele 1,566 millió forint volt az idén június végéig, míg tavaly az első hat hónapban 562 ezer forint. A cég saját tőkéjének értéke 386,4 millió forint volt a félév végén.