28 éves műszaki vagyok. Megelégeltem a 6 éves alkalmazotti létet és néhány főiskolai évfolyamtársammal azon dolgozunk, hogy létrehozzunk egy kisebb üzleti vállalkozást. A szaktudásunk és a gyakorlatunk megvan, azonban sajnos egyikünk sincs otthon az üzleti világban. Ezért szeretnénk egy olyan tanfolyamot vagy iskolát elvégezni, ahol megismerked-hetünk a vállalkozásmenedzsment alapjaival. Nem kizárt, hogy akár az egyetem padjaiba is hajlandóak vagyunk újra visszaülni a siker és a tudás érdekében. Ön milyen képzést javasolna?

B. Oszkár (Kőszeg)

Tapasztalataim is igazolják, hogy nem feltétlenül kell mindenkinek felsőfokú üzletvezetői képzettséget (MBA) elérnie. A lényeg az, hogy az illető megismerkedjen a nyugati típusú, illetve hatékonyan működő üzletvezetési rendszer alapjaival. Ehhez pedig akár már az alapfokú üzleti képzettség is elegendő. Egyik kedves asztalos barátom is hasonló kérdést tett fel érdeklődve, hogy nem kellene-e elvégeznie a Faipari Egyetemet Sopronban. Visszakérdeztem, hogy mit csinálna a diplomájával a zsebében? Mire ő: "ugyanezt, vagyis a nagypapa asztalos kisüzemét vinném tovább." Erre én azt javasoltam, hogy akkor inkább egy üzletvezetést és vállalkozást oktató intézményben tanuljon ne a papír miatt, hanem a saját érdekében.

Ami a tantárgyi struktúrát illeti, a menedzserképzők mindegyike szinte ugyanazt a fővonalat kínálja (általános vezetés, válságmenedzselés, pénzügyvitel, marketing-kommunikáció, emberek vezetése stb.) legfeljebb más néven, angolul vagy magyarul. Valószínűleg csupán a képzés mélységében, intenzitásában, illetve az iskola elismertségében van különbség. Oktatási formák tekintetében vannak bentlakásos képzést, folyamatos nappali vagy esti képzést nyújtó iskolák, és vannak úgynevezett távoktatással dolgozó menedzserképzők. A tananyagok egymásra épülnek és lehetővé teszik a továbblépést.

A hallgatók megkapják a vaskos tananyagot és a tanárok részéről ehhez rendszeresen egy fél- egy napos előadást. Ezek után önállóan végzik a felkészülést vagy - hogyha szükséges - a tanár rendelkezésre áll időszakos konzultációra. Léteznek olyan iskolák is, amelyek nem kínálják a teljes szintválasztékot, hanem csak egyes fokozatokra szakosodtak. Mindemellett érdemes olyan iskolát választani, amelyik lépcsőzetes képzési rendszert biztosít.

Az állami egyetemek, melyek elsősorban kedvező áraikkal teszik vonzóvá magukat, nem tekintik igazán szalonképesnek a többségükben nem akkreditált magániskolákat. Ugyanakkor látni kell, hogy a magukra adó magániskolák a külföldi egyetem vagy főiskola állandó felügyelete mellett működnek. Az állami egyetemek MBA kurzusainak rangot ad a mögöttük álló intézmény, viszont egyes vélemények szerint nem elég naprakészek a tanárok. A tandíjak nem olcsóak, függnek az elismertségtől és a presztízstől. Átlagosan egy éves tandíj 200000 (Pécsi Tudományegyetem) és 1100000 Ft (Számalk OBS) között változik. A legalacsonyabb fokozat elérése 200000-350000 Ft-ba kerül.

A legnevesebb iskolák olyan képzettséget nyújtanak, amelyet a nemzetközi vállalatok egész Európában vagy akár az egész világon elfogadnak (tehát nemcsak Záhony és Hegyeshalom között érvényes!). Az iskola kiválasztásánál azt tanácsolom, hogy mindenekelőtt tisztázza önmagában, hogy mi a célja és ehhez kell igazítani a megfelelő iskola kiválasztását. Ezek után részletesen tájékozódjon az oktatási programról, a tantárgyi struktúráról, az árakról, az elismertségről és nyugodtan kérjen referenciát néhány, korábban az adott intézményben végzett, illetve most oda járó hallgatótól.

Üdvözli:

Pintér Zsolt
Fejvadász és karrierszakértő
http:// www.pinter.hu