Vágólapra másolva!
A svéd-svájci ABB gépipari konszern pénzügyi igazgatója, Peter Voser azt nyilatkozta a hét végén, hogy a vállalatcsoport alkalmazotti létszámának 100 ezer körül kellene lennie. Jelenleg közel 146 ezren dolgoznak az ABB-nál.
Vágólapra másolva!

A vállalat legutóbb november elején rontotta (ismét) jövedelmezőségi előrejelzését, és közölte, hogy költségcsökkentési programja során több mint tízezer állást szüntet. Jürgen Dormann cégelnök akkor jelezte, hogy a csökkentés elérheti a 12 ezret is.

A további - több mint 30 ezres - leépítést a pénzügyi vezető azzal indokolta, hogy a vállalatnak az automatizálásra és az energetikai tevékenységre kell fókuszálnia. Ennek érdekében karcsúsítási és költségmegtakarítási programot hajtanak végre, eladják nem alapvető üzleti profiljuk cégeit. Elmondta azt is, hogy likviditási helyzetük javítása érdekében másfél milliárd dolláros hitellehetőségről tárgyalnak a Credit Suisse pénzügyi csoporttal.