Csőd fenyegeti a United Airlinest

Vágólapra másolva!
Az amerikai szövetségi kormányzat elutasította, hogy 1,8 milliárd dolláros garanciát adjon a United Airlines (UAL) 2 milliárd dolláros hitelfelvételére, így hitel nélkül néhány napon belül csődbe mehet Amerika második legnagyobb légitársasága.
Vágólapra másolva!

A UAL vesztesége az elmúlt üzleti évben rekordszintre, 2,1 milliárd dollárra emelkedett, és idén eddig 1,7 milliárd dollárt vesztett. A légitársaság naponta 8 millió dollár készpénzt veszít, ezért a hitelt elsősorban adósságai törlesztésére használná fel.

A UAL csődje csődhullámot indíthat el a légitársaságok körében, mivel a csődvédelem jelentősen csökkentené a UAL költségeit, s így a többieknek egy náluk lényegesen alacsonyabb költséggel üzemelő társasággal kell versenyezniük.

A többiek is bajban vannak

Az American Airlines - amely a világ legnagyobb légitársasága - szintén a túlélésért küzd, éves költségeit 4 milliárd dollárral kellene csökkentenie. A Delta Airlines - a harmadik számú szereplő az amerikai piacon - már egymilliárd dollárral visszafogta kiadásait, és a 2003-2005 közötti időszakban éves üzemi költségeit 2,5 milliárd dollárral kellene mérsékelnie.

Az amerikai légiforgalmi ipar az elmúlt évben 7 milliárd dollár veszteséget szenvedett el, és idén hasonló nagyságrendre lehet számítani. Néhány elemző ugyanakkor úgy véli, hogy az American és a Delta készpénz-ellátottsága lényegesen jobb, mint a Unitedé, így esetükben nem kell csődtől tartani.

A UAL esetleges csődje a többi nagy légitársaságot egyre inkább a "fapados", alacsonyabb költségű és szolgáltatási színvonalú működés irányába terelné. Ezen a piacon jelenleg a SouthWest Airlines a legnagyobb szereplő az Egyesült Államokban.