Telítődik a hazai kisbolt-hálózat

Vágólapra másolva!
A kiskereskedelmi üzlethálózat a telítettség közeli állapot jeleit mutatta 2002 harmadik negyedévében: az üzletállomány országos szinten mindössze 457 üzlettel bővült, ami az előző év azonos időszakában tapasztaltnak a felét sem érte el. Az első kilenc havi növekedés - 1844 üzlet - is csak háromnegyede a tavaly januártól szeptemberig tart időszakban mért bővülésnek - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteki közleményéből.
Vágólapra másolva!

2002. szeptember 30-án 110,7 ezer gazdasági szervezet 162,4 ezer kiskereskedelmi üzletet üzemeltetett Magyarországon, ami 0,3 százalékos üzletszám-növekedést jelent a június végi, és 1,9 százalékos emelkedést az egy évvel korábbi állapothoz képest. A harmadik negyedévi bővülés 5,7 ezer új üzlet nyitásának és 5,2 ezer üzlet bezárásának egyenlegeként jött létre.

Az országos üzletszámból 2002. szeptember végén a közép-magyarországi régió 28 százalékkal, ezen belül Budapest 18 százalékkal, míg a többi régió 11-15 százalék között részesedett. Az üzletek számának bővülése 39 százalékban a közép-magyarországi régióban (ennek 90 százaléka - 159 üzlet - Budapesten) következett be. Jelentősebb üzletszám-növekedést ért el még az észak-magyarországi (88) és az észak-alföldi régió (70). Legkisebb mértékben a dél-dunántúli (20) és a közép-dunántúli régió (25) üzlethálózata nőtt.

A területi koncentráció erősödését mutatják az év első kilenc havi adatok is. Az országos üzletszám-növekedésből a legnagyobb arányban - 41 százalékkal - a közép-magyarországi régió (ezen belül 31 százalékkal Budapest) részesedett, kissé meghaladva a múlt év hasonló időszakában elért (40, illetve 27 százalékos) részesedést. Lendületes ütemben bővült az észak-magyarországi régió üzletállománya, ahol kétszeresére (5-ről 10 százalékra) nőtt az országos növekedésből elért részarány. Idén legkisebb arányban a közép-dunántúli régió üzlethálózata bővült (7 üzlettel), ami a múlt év 9 hónapja alatt elért növekedésnek csupán a 6 százaléka.