Járai kitart a monetáris politika mellett

Vágólapra másolva!
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) a kritikák ellenére kitart amellett, hogy a jelenlegi kondíciókkal valósulhat meg a következő évi inflációs cél, vagyis az, hogy 2003 decemberében az egy évre visszanyúló pénzromlás 4,5 százalék legyen - mondta Járai Zsigmond, a jegybank elnöke. Az elnök szerint továbbra is magas a költségvetési deficit, jelentős az idei bérkiáramlás, ezért nem lehet lazítani a monetáris feltételeken.
Vágólapra másolva!

Járai Zsigmond a magyarországi Amerikai Kereskedelmi Kamara rendezvényén hangsúlyozta: az elmúlt héten nem történt olyan jelentős esemény a hazai gazdaságban, amely alapján a Monetáris Tanács úgy dönthetett volna, hogy csökkenteni lehet az irányadó kamatot. Ha a költségvetés jövőre szigorúbb lesz a mostaninál és a következő évben a bérkiáramlás a jelenleginél jobban idomul a termelékenységhez, akkor lehetőség lesz a monetáris kondíciók változtatására - mondta a jegybank elnöke.

A társadalom minden rétegének érdeke az, hogy a hazai pénzromlás üteme csökkenjen, mert a magas infláció szétzilálja a gazdasági folyamatokat, elolvasztja a megtakarításokat, árt a gazdaság szereplőinek és a társadalomnak egyaránt - mondta az MNB elnöke.

Járai Zsigmond elmondta: az eddigi monetáris politika folytatásáról győzték meg az Európai Központi Bank vezetői is a múlt héten. Azért is, mert az európai uniós csatlakozási folyamatban a tagjelölt országok közül csupán egyben van a magyarországinál nagyobb mértékű pénzromlás.

Az MNB továbbra is abból indul ki, hogy az európai integrációt követően, 2-3 éves átmenet után, 2007-ben Magyarország csatlakozik az eurózónához.