Estek a mezőgazdasági termelői árak

A mezőgazdasági termékek termelői árszínvonala októberben 1 százalékkal haladta meg a tavaly októberi szintet, január-októberben pedig 5 százalékkal volt alacsonyabb, mint az előző év azonos időszakában - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

A KSH korábbi közlése szerint szeptemberben az árak stagnáltak az előző év szeptemberéhez képest, január-szeptemberben pedig 5,4 százalékkal maradtak el az egy évvel korábbitól. Tavaly októberben 6,3 százalékkal csökkentek a mezőgazdaság termelői árai a 2000 októberihez képest, míg 2001 január-októberben 8,3 százalékkal nőttek a bázishoz viszonyítva.

A 2002 január-októberi adatok szerint a növénytermesztési, kertészeti termékeknél 4,6 százalékos, az állatoknál, állati termékeknél 5,3 százalékos volt az árcsökkenés. Az idén októberben a növénytermesztési és kertészeti árak 8,4 százalékkal nőttek, míg az élő állatok, állati termékek termelői árai 6,3 százalékkal csökkentek a tavaly októberihez képest.

A tavaly első tíz havihoz viszonyítva a gabonaféléket 5,9 százalékkal alacsonyabb árszinten értékesítették. Az élelmezési burgonya termelői átlagára 2,2 százalékkal nőtt. A gyümölcsök árszintje 13,8 százalékkal, a zöldségféléké pedig 1,5 százalékkal emelkedett. A gabonafélék termelői ára októberben - az első félévi 30 százalékos csökkenés után - 19,7 százalékkal nőtt a bázisidőszakhoz képest. Az első tíz hónap átlagában a vágóállatok közül a sertés termelői ára 17,1 százalékkal, a baromfié 6,5 százalékkal csökkent, a szarvasmarháé 3,5 százalékkal emelkedett. A tehéntej termelői átlagára 5,8 százalékkal nőtt, a tyúktojásé 6,1 százalékkal volt alacsonyabb, mint az előző év azonos időszakában.

KAPCSOLÓDÓ CIKK