Öt és fél éves csúcsán az arany ára

Vágólapra másolva!
Több mint öt és fél éves csúcsát érte el az arany árfolyama, köszönhetően az amerikaiak iraki beavatkozása körüli aggodalomnak, a dollár gyengeségének, illetve az olaj világpiaci árát érzékenyen érintő - három hete tartó - venezuelai sztrájkoknak - írja a Financial Times.
Vágólapra másolva!
Forrás: MTI
Forrás: MTI

Az arany unciánkénti ára 341,25 dolláros rekordszintet ért el az ázsiai piacokon, ami az 1997 júniusi 342,50 dollár óta a legmagasabb érték. Dél körül Európában 339 dollárt adtak egy uncia aranyért. Az arany árfolyama így idén eddig 23 százalékkal emelkedett. Az árfolyamot egyébként 341 dolláron rögzítették Londonban.

Az árfolyam-emelkedésnek szakértők szerint elsősorban az az oka, hogy megnőtt az amerikaiak iraki támadásának esélye. Colin Powell amerikai védelmi miniszter hétfő este ugyanis bejelentette, hogy "problémák" adódtak azzal a 12 ezer oldalas iraki nyilatkozattal, amelyet az arab ország a fegyverkezési korlátozások betartásának igazolására küldött el az ENSZ-hez. A miniszter szerint a dokumentum végső értékelése e hét végén várható. A bejelentést követően megnőttek a közelgő amerikai támadást valószínűsítő aggodalmak.

A védelmi miniszter közleménye után a dollár árfolyama is esésnek indult, mivel a befektetők a háború várható költségei miatt nyugtalankodnak, ezért a dollár helyett inkább aranyba fektetik pénzüket. A dollár árfolyama egyébként hároméves mélypontjára süllyedt az euróhoz képest. A közelgő amerikai-brit támadás előjele lehet, hogy a The Sun információi szerint Nayg-Britannia megkezdte a közvetlen háborús előkészületeket. A lap értesülései szerint London védelmi cégeknek adott megrendeléseket, és bérbe vett egy kereskedelmi hajóflottát haditechnikai eszközök szállítására.

Az arany árának emelkedésében az olaj árának ingadozása, illetve ehhez kapcsolódóan a közel három hete tartó venezuelai sztrájk is szerepet játszik - írja a CNNMoney.