A szokásosnál nagyobb mértékben drágul az úthasználat

Vágólapra másolva!
A szokásosnál nagyobb mértékben drágulhat jövőre az autópálya használat díja, ugyanis januártól 12-ről 25 százalékra nő a sztrádadíj áfája. A végleges árakról és az új díjkategóriákról várhatóan ma dönt a kormány - írja a Világgazdaság.
Vágólapra másolva!

2003. januárjától 160 kilométerrel nő a fizetős, állami autópályák hossza az M3-as új 60 és a fizetőssé váló, felújított M7-es 100 kilométeres szakaszának köszönhetően. A Világgazdaság értesülései szerint az M7-es Érdig továbbra is ingyenes marad és nem kell majd fizetni a Székesfehérvárt elkerülő szakaszon sem.

A szaktárca elképzelései szerint egységessé vállnak a díjkategóriák, így jövőre csupán három marad. Az első díjkategóriába (D1) a 3,5 tonna alatti járművek, a másodikba (D2) a 3,5-7 tonna közöttiek, a harmadikba (D3) az ennél nehezebb járművek kerülnének.

Árak/uzletinegyed/vasarlas/arak/index.htmlAz Üzleti Negyed rovata.

Ha a kormány elfogadja a GKM díjemelési tervezetét, akkor jövőre a szokásosnál jóval nagyobb mértékben drágulnak az úthasználat árai: az első díjkategória díjai átlagosan 10-13 százalékkal nőnének, a heti matrica ára 1500 forintról 1800-ra, a havié 2600-ról 3100-ra, az évié 24-ről 30 ezerre nőne. A második díjkategóriában 30-32 százalékos, a hét tonna feletti járműveknél 50 százalék feletti emeléssel számolnak.