Ráfizetéses a hízónevelés

Vágólapra másolva!
A sertéságazat túléléséhez minimum 16 milliárd forint állami támogatásra lenne szükség, mivel szakértők szerint az idén az erős forint 13 milliárd forint veszteséget okozhat. A szaktárca szerint a mezőgazdaságban a legtámogatottabb a sertéságazat lesz idén.
Vágólapra másolva!
Újabb csúcsot ért el a forint/uzletinegyed/hirek/hazaihirek/20030103ujcsucsot.html

Az idén várhatóan 13 milliárd forint kiesést jelent az ágazatnak az erős forint, mondta a Vágóállat és Hús Terméktanács elnöke, Zádori László. Tavaly az ágazat vesztesége az erős hazai fizetőeszköz miatt 10 milliárd forint volt, hangzott el az Országos Sertésválasztmány hétfői ülésén. Tavaly az állam 9 milliárd forinttal támogatta az ágazatot. Az állattartók szerint ma kilónként 40-45 forint veszteség éri a termelőket, mivel az önköltség 300 forint kilónként, a vételár pedig 250-255 forint körül alakul - írta a Magyar Hírlap. Zádori László szerint az ágazat megsegítésére idén 21 milliárd forintos állami támogatásra lenne szükség, a vegetáláshoz pedig minimum 16 milliárd forintra.

Rendelje meg!

George Orwell:

A Vidékfejlesztési Minisztérium osztályvezetője, Lukács László szerint a mezőgazdaság leginkább támogatott szektora a sertéságazat lesz az idén: a legjobb minőségű sertések után darabonként háromezer forintos támogatást kaphatnak az idén a termelők, emellett túltermelési időszakokban kilónként 65 forintos exporttámogatás vehető igénybe az élő sertés esetében. Ezért valószínű, hogy nem változik jelentősen a sertéshús piaci ára, írta a Magyar Hírlap.