Kivár az uniós jegybank

Vágólapra másolva!
Nem változtatott a valutaunió alapkamatát az Európai Központi Bank csütörtökön, ami így továbbra is 2,75 százalékos - közölte a Bloomberg hírügynökség. A jegybank vezetői egyelőre kivárnak, hogy a decemberi, 50 bázispontos kamatcsökkentés milyen hatással lesz a gazdaságra.
Vágólapra másolva!

Bár az Európai Bizottság előrejelzése szerint az első negyedévben 0,2 százalékkal csökkenhet a valutaunió GDP-je éves összevetésben, az Európai Központi Bank egyelőre nem kívánta újabb kamatvágással élénkíteni a gazdaságot. Hasonló döntést hozott a Bank of England is, így az alapkamat Nagy-Britanniában 4 százalékos maradt.

Míg az Egyesült Államok az európainál alacsonyabb kamatszinttel és újabb gazdaságélénkítő programokkal reagál az elhúzódó világgazdasági pangásra, addig az Európai Unió a magasabb kamatszint mellett szerdán felszólította több tagállamát, hogy javítsa egyensúlyi mutatóit.