Jó évet zártak a hazai biztosítók

Vágólapra másolva!
A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének adatai szerint a tavalyelőttinél sikeresebb évet tudhatnak maguk mögött a hazai biztosító-társaságok. A biztosítók tavaly 486 milliárd forintos díjbevételt értek el, amely 16,8 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbi értéket - írja a Napi Gazdaság.
Vágólapra másolva!

Továbbra is az Allianz-Hungária a legnagyobb hazai biztosító, amely várhatóan 140 milliárd forintos díjbevétellel zárja a tavalyi évet, míg egy évvel korábban 120 milliárd forintos díjbevételt könyvelhetett el. A cég adózás előtti profitja 8-9 milliárd forint körül lesz.

Mabiszhttp://www.mabisz.huPSZÁFhttp://www.pszaf.hu

A második helyen álló Generali-Providencia a 2001-es 71,7 milliárd forint után tavaly várhatóan 86 milliárd forintos díjbevételt ért el, amelyből 58 milliárd forintot a nem életbiztosításokból, 28 milliárd forint pedig az életbiztosításokból származik.

A várható jó évzárást mutatja az is, hogy a biztosító-társaságok a 2002-es év első háromnegyed évében elért adózás előtti profitja - 21,7 milliárd forint - több, mint a tavalyelőtti év egészében elért adózás előtti nyereség - írja a Napi Gazdaság.