Magas a régióban a magyar minimálbér

Vágólapra másolva!
A régióban Magyarország a második helyen áll Lengyelország mögött a minimálbérek szintjének összevetésében. Az uniós legalacsonyabb minimálbér Portugáliában van, ami duplája a hazainak.
Vágólapra másolva!

A hazai 50 ezer forintos minimálbér 210 eurónak felel meg, a Szakszervezeti Stratégiai Tanulmányok kiadványban közölt táblázat alapján, illetve a Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztériumban tájékoztatása szerint. Ezzel a régióban Magyarországon található a második legmagasabb minimálbér-szint: a legtöbbet, 212 eurót Lengyelországban fizetik a minimálbért keresőknek.

A visegrádi országok közül 153 eurós havonkénti minimálbért volt kötelező fizetni Csehországban, míg Szlovákiában a legkisebb kötelező bér összege 118 euró volt.

Az európai uniós tagországok minimálbérei lényegesen magasabbak ezeknél az értékeknél. A legkevesebb minimálbért fizető országokban, Portugáliában, Görögországban és Spanyolországban is kétszer annyit kell fizetni minimálbérként a dolgozóknak, mint itthon. Portugáliában 2002 januárjában 406, Görögországban 473, Spanyolországban pedig 516 euró volt a legkisebb bér.

A többi tagországhoz képest ezek a minimálbérek eltörpülnek. Hollandiában például 1207, Belgiumban 1163, Franciaországban 1126, Nagy-Britanniában 1124, Írországban pedig 1009 euró a legalacsonyabb fizetés. Érdemes még megemlíteni a Magyarországinál hatszor annyi, 1290 eurós minimálbért, amit Luxemburgban fizetnek. Németországban és Ausztriában pedig nincs országosan kötelező legkisebb bér, a minimálbérek mértékét az ágazati tarifaszerződések szabályozzák.