A svédek 2006-ban vezetnék be az eurót

Vágólapra másolva!
Svédország 2006 elejétől kíván csatlakozni az európai Gazdasági és Pénzügyi Unióhoz (European Monetary Union - EMU) és ekkor, ezzel egyidejűleg akarja bevezetni az euró-pénzeket, amennyiben az euróhoz való csatlakozásról rendezendő szeptemberi népszavazás pozitív eredménnyel zárul.
Vágólapra másolva!

Gunnar Lund pénzügyminiszter-helyettes rádiónyilatkozatában kifejtette, hogy a 2006-os évet megfelelőbbnek tartja, mint azt, hogy az ország 2005-ben csatlakozzék az EMU-hoz, majd egy évre rá vezesse be a forgalomba az euró-pénzeket. Amennyiben Stockholm ezt a két lépést egyidejűleg hajtaná végre, elkerülheti a "kissé különös helyzetet", vagyis, hogy az ország csatlakozik az euró-övezethez, de még forgalomban tartja a svéd koronát - mondta Gunnar Lund.

Szeptember 14-én szavaznak az euróról

A legutóbbi közvélemény-kutatások a svédek növekvő fenntartásairól tanúskodnak az 1999-ben elindított egységes európai pénzzel szemben, ezért a népszavazás kimenetele eléggé kérdéses. A dánok a 2000 szeptemberében tartott népszavazáson 53-47 százalékos szavazat megoszlással elutasították az euróhoz való csatlakozást.

A kétlépcsős megoldás amúgy is drága lenne a bankrendszer átállítása és a két pénz egy éven át tartó egyidejű használata miatt. Svédország ugyan Nagy Britanniához és Dániához hasonlóan az Európai Unió tagja, de nem csatlakozott az EMU-hoz.

Tavaly még Goran Persson miniszterelnök azt az elképzelést vázolta, hogy a svéd koronát 2004 elejétől léptetik be az ERM-2 rendszerbe (sávhatárt szabva meg a korona ingadozására), majd 2005 januárjában az ország formálisan is csatlakozna az EMU-hoz. Rá egy évre vezetnék be a forgalomba az euró-pénzeket. Ez utóbbi forgatókönyv megvalósítása esetében Svédországnak meg kellene győznie EU partnereit, az Európai Bizottságot és az Európai Központi Bankot arról, hogy járuljanak hozzá a két évben megszabott ERM-2-es időszak jelentős mértékű lerövidítéséhez. A svéd pénzügyi rendszernek is kevés ideje lenne az átállás véghezvitelére, ez a 2005-ben kezdődő és 2006-ban megvalósuló belépés kérdése már csak emiatt is a népszavazás egyik legfontosabb témájává vált.