Túl drága lenne az egységes sztrádamatrica

Vágólapra másolva!
Meglehetősen sokba, mintegy 100 milliárd forintba kerülne a kormány azon terve, hogy az M5-ös autópálya is bekerüljön az egységes matricás rendszerbe. Az egyik elképzelés szerint az állam ennyit adna a sztrádát üzemeltető Alföldi Koncessziós Autópálya (AKA) társaságért, de a cég tulajdonosainak fizetett éves használati díj is több milliárd forintot jelentene - írja keddi számában a Magyar Hírlap.
Vágólapra másolva!

Mindkét megoldás aránytalanul sokba kerülne, főként ahhoz viszonyítva, hogy az idei költségvetés összesen 84 milliárd forintot szán autópálya-építésre, a matricák eladásából várható bevétel pedig 15 milliárd forint. Az AKA idei árbevétele mintegy 8,5 milliárd forintot tesz ki, és ez azt jelenti, hogyha a kormány az egységes rendszer mellett dönt, a matricákból befolyó teljes összeg közel felét kellene az AKA-nak átutalni.

Az egységes matrica-rendszer helyett sokkal valószínűbb, hogy az autósok kedvezményt kapnak majd az M5-ös használatára.

Andricsák Zoltán, a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium Közúti Főosztályának osztályvezető-helyettese az [origo]-nak elmondta, hogy az állami kezelésű autópályákon idén nettó 14-15 milliárd forintos bevételre számítanak a matrica-eladásokból. Andricsák Zoltán hozzátette, hogy 2002-ben és 2001-ben egyaránt átlagosan 10 milliárd forint folyt be a matricákból, de tavaly és tavalyelőtt sem volt lényeges áremelés, és a hálózat sem bővült.

Idén a matricák átlagosan 20 százalékkal kerülnek többe, és a matricás úthálózat pedig 60 százalékkal bővül, így a minisztérium reményei szerint a matrica-értékesítésből befolyó bevételek fedezik majd a sztrádák fenntartási költségeit.

Az osztályvezető-helyettes nem tudott arra vonatkozó információval szolgálni, hogy a környező országokban mekkora a matrica-eladásokból származó bevétel, de annyit elmondott, hogy szomszédaink közül egy országban sem fedezik az eladások a fenntartási költségeket.

Az M5-ös továbbépítéséről szóló tárgyalások fél éven belül lezárulhatnak - értesült a Magyar Hírlap, bár az egyeztetések még el sem kezdődtek a kormány, a sztrádaüzemeltető és az EBRD között. A kormány szándéka, hogy az autópálya minél hamarabb elérje Szegedet és az országhatárt úgy, hogy az építkezés minél kisebb terhet jelentsen a költségvetésnek. Az EBRD ennek finanszírozásában nyújthat segítséget - írja a Magyar Hírlap.

Átlagosan 20 százalékkal drágulhat a sztrádahasználat/uzletinegyed/vasarlas/arak/20030109atlagosan.html