Csökkentek az ipari termelői árak decemberben

Vágólapra másolva!
Az ipari termelői árak 2002 decemberében a belföldi értékesítési árak 0,3 százalékos növekedésének és az exportértékesítési árak 0,8 százalékos csökkenésének eredőjeként az előző hónaphoz mérten 0,3 százalékkal mérséklődtek. 2001 decemberéhez viszonyítva 12 hónap alatt a termelői árak összességében 1,3 százalékkal csökkentek, miközben az ipari termékek belföldön 3,5 százalékkal magasabb, a külpiacon forintra átszámítva 5,1 százalékkal alacsonyabb áron találtak gazdára - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal honlapján megjelent közleményből..
Vágólapra másolva!

2001 egészéhez viszonyítva az éves átlagos árszint a termelői árak esetében 1,8 százalékkal lett alacsonyabb, mint egy évvel korábban. Eközben a belföldi értékesítési árak 1,6 százalékkal emelkedtek, az exportárak 4,5 százalékkal csökkentek. Az exportár csökkenésének éves mértéke nagyjából megegyezik a forint árfolyam-erősödésével. A belföldi értékesítési árak átlagos decemberi 0,3 százalékos növekedését a -0,5 százalék és + 3,9 százalék közötti sávban kialakuló ágazati árváltozások jellemezték, utóbbi a kőolaj-feldolgozásban mért áremelkedés. A kőolajipari árak hektikus ármozgását jelzi, hogy havi ármozgásuk 2002-ben egy 15 százalékpont terjedelmű sávban mozgott - a legnagyobb havi árváltozás 7,0 százalékos növekedés volt áprilisban, illetve 8,5 százalékos áresés novemberben.

Az éves árváltozásban az egyes gazdasági ágak közt jelentős különbség alakult ki: a bányászat 6,1 százalékkal, a villamosenergia-, gáz-, gőz- és vízellátás 5,6 százalékkal emelkedő árszintje mellett a feldolgozóiparban mindössze 0,6 százalékos növekedést regisztrált a KSH. Ezen belül jelentősen, 5,5 százalékkal a kőolaj-feldolgozásban estek az árak, ennél mérsékeltebben a gumi-, műanyag termék gyártása (1,3 százalék), a fémalapanyag és fémtermékek gyártása (1,1 százalék), továbbá a villamosgép-, műszergyártás (2,8 százalék) ágazatokban. A többi ágazatban 0,5-5,7 százalék közötti árnövekedést mértünk, legerőteljesebben a nemfém ásványi termékek - elsősorban építőipari anyagok - ára emelkedett az előző év átlagához viszonyítva.

Az ipari termékek exportárai forintban mérve 1 hónap alatt 0,8 százalékkal lettek kisebbek; a feldolgozóipari ágazatokban 98,3-103,4 közötti árindexek alakultak ki (mindkét szélső érték a vegyipari ágazatban található: a kőolaj-feldolgozásban nőttek, a vegyianyag- és -termékgyártásban csökkentek az árak). A 12 havi ágazati árváltozás indexei 93,1-113,1 közöttiek, az előbbit a villamosgép-, műszergyártás, utóbbit a kőolaj-feldolgozás ágazatban mértük.

KSHhttp://www.ksh.hu

Az ipari termékek exportárai 2002-ben átlagosan 4,5 százalékkal csökkentek, hasonlóan a meghatározó súlyú gépipari exportéhoz (4,6 százalék). Legnagyobb mértékben a kőolaj-feldolgozás éves kiviteli árai estek: 11,8 százalékkal. Csökkentek az árak az ipari export mintegy egynyolcadát kitevő vegyipari ágazatokban is, átlagosan 5,4 százalékkal. Az élelmiszeripari exportárak 4,2 százalékkal mérséklődtek.

Az ipar belföldi értékesítése rendeltetés szerinti csoportjainak decemberi havi árváltozását az energiatermelő, valamint a tartós fogyasztási cikkeket gyártó ágazatok 1,3 százalékos, átlag feletti árnövekedése határozta meg. 12 havi összehasonlításban egyedül a tartós fogyasztási cikkek ára csökkent, a többi csoportban 1,9-6,5 százalék közötti árnövekedést mértünk. 2002 egészét tekintve az energia- és továbbfelhasználásra termelő ágazatokat 0,7 százalékos, a beruházási javakat előállító ágazatokat 3,2%, a fogyasztási cikkeket előállító ipari ágazatokat 2,9 százalékos árnövekedés jellemezte - derül ki a KSH közleményéből.