A takarékszövetkezetek nyeresége közel felével nőtt

Vágólapra másolva!
Az integrált takarékszövetkezetek adózás előtti nyeresége tavaly 40,8 százalékkal 8 milliárd forint közelébe emelkedett, mérlegfőösszege pedig 21,7 százalékkal 652,5 milliárd forintra bővült. A Takarékbank mérlegfőösszege mintegy 22 százalékkal nőtt. 
Vágólapra másolva!

A betétállomány 22 százalékkal bővült egy év alatt, tavaly év végén megközelítette az 590 milliárd forintot, mondta előzetes adatkora hivatkozva az Országos Takarékszövetkezeti Szövetség elnöke, Szőke András, kedden, Budapesten.A bruttó hitelállomány 2002-ben mintegy 50 milliárd forinttal növekedett, év végén 278 milliárd forint volt - mondta Szőke András.

A Takarékbank Rt. adózás utáni nyeresége 780 millió forint volt, a tervezettnek 90 százaléka - mondta a vezérigazgató, Csicsáky Péter. A bank mérlegfőösszege mintegy 22 százalékkal, 167,2 milliárd forintra nőtt, 14 százalékkal meghaladva a tervezettet. A betétállomány az év eleji 64 milliárd forintról 90 milliárd forintra emelkedett, a hitelállomány pedig mintegy 20 százalékkal 41,9 milliárd forintra bővült.

Szőke András szerint a következő években a jelenlegi 166 integrált takarékszövetkezet száma mintegy harminccal csökken az egyesüléseket követve. A 2007. évi határidőig valamennyi takarékszövetkezet megfelel a 250 millió forintos saját tőke követelménynek, mondta Szőke András. Az elnök szerint az elmúlt hetek kamatcsökkentései kedvezőtlenül érintették a takarékszövetkezeteket.