Milliárdos költséget jelent Budapestnek a hó

Vágólapra másolva!
A Fővárosi Közterület-fenntartó (FKF) Rt. eddig 850 millió forintot költött a téllel összefüggő feladatainak ellátására - közölte a társaság vezérigazgató-helyettese.
Vágólapra másolva!

Varga László tájékoztatása szerint január elejétől, a fővárosi önkormányzat költségvetésének elfogadásáig fix keret nélkül működik az FKF. Jelenleg, időarányos támogatást kap a cég a fővárostól, így ha sok pénzbe kerülnek a téli feladatok, akkor nyáron kevesebb jut majd a város takarítására. A közterület-fenntartó társaság tavaly összesen 5,2 milliárd forintos költségvetésből gazdálkodhatott.

Vajda Pál, a városüzemeltetésért felelős főpolgármester-helyettes a távirati irodának elmondta, hogy a fővárosnak nincs elkülönített kerete a téli hóeltakarításra, csupán a rendkívüli időjárásra biztosítottak 64 millió forintot.

Nyolcvan százalék feletti kapacitás

A cég 160 téli munkára bevonható gépkocsijából mintegy 130 tud részt venni a hóeltakarításban, síkosság-mentesítésben. Az rt. műszaki és szerelői hátterével több mint 80 százalékos üzemképességet biztosíthatnak a jelenlegi anyagi feltételek mellett.