Részletfizetés kérhető a közüzemi számlákra

A hetek óta tartó hideg miatt jelentősen megnőtt a hazai földgázfogyasztás, de a pontos adat még nem áll rendelkezésre. A Fővárosi Gázművek úgy véli, hogy a Moltól vásárolt földgáz mennyisége alapján 10 százalékkal emelkedett a fogyasztás. A Gázművek, a Főtáv, és az áramszolgáltatók a hátralékos ügyfelek számára részletfizetési, illetve kompenzációs kedvezményt nyújtanak - írja keddi számában a Magyar Hírlap.

Azoknak a rászoruló fogyasztóknak, akik díjhátralékot halmoztak fel, a tartozás felének kifizetése után lehetőségük van a fennmaradó rész 1,2,3 és 6 hónapos törlesztésre attól függően, hogy mekkora összegről van szó. 50 ezer forintig egy hónap, 50 és 100 ezer forint között két hónap, 100 és 300 ezer forint három hónap, 300 és 500 ezer forint között pedig 6 hónap a kedvezményes törlesztési idő.

A kompenzációs kedvezményt szintén a szociálisan rászorulók kaphatnak, de ennek értéke nem haladhatja meg az 50 ezer forintot, és csak a hátralék törlesztésére fordítható.

László György a Budapesti Távhőszolgáltató (Főtáv) Rt. kereskedelmi igazgatója a Magyar Hírlapnak elmondta, hogy akinek nehézséget okoz a távfűtés-számla kifizetése, az a Hálózat Alapítványtól kaphat segítséget, amelyet a Főtáv idén 450 millió forinttal támogatott. A kedvezmény előfeltétele, hogy a fogyasztó rendszeresen törlessze tartozását - tette hozzá az igazgató.

A villanyszámla kifizetését az utóbbi időben megkönnyíti, hogy a regionális áramszolgáltatók áttértek a rész számlás rendszerre. Részletfizetést mind a hat áramszolgáltatónál lehet kérni.