Románia lezártnak tekinti a pálinkaháborút

Vágólapra másolva!
Románia nem akarja folytatni Magyarországgal a pálinkaháborút, megelégszik azzal, hogy csak a cujkát ismerjék el román terméknek - írja az Adevarul román napilap egy készülő román törvényre hivatkozva, mely rögzíti, hogy csak a cujka számít román szeszes italnak.
Vágólapra másolva!

Románia tavaly novemberben nagy felháborodásának adott hangot azért, mert Magyarország a pálinka sajátos magyar termékként való elismerését kérte az Európai Uniótól. Adrian Nastase miniszterelnök utasítására minisztériumközi válságstáb is alakult, a román szeszgyártók országos szövetsége (GARANT) pedig bejelentette, hogy kész perbe fogni az Európai Uniót a román termelőknek okozott súlyos anyagi veszteség miatt.

A GARANT elnöke a múlt héten közölte, hogy Magyarország vereséget szenvedett, az Erdélyben főzött pálinkát továbbra is palinca néven lehet forgalmazni. A GARANT elnöke szerint pálinkát Ausztria egyes területein is lehet készíteni, mivel a pálinka nem magyar, hanem az egykori Osztrák-Magyar Monarchia egyes térségeire jellemző termék.

Kik olvasnak üzleti híreket?/uzletinegyed/kerdoiv/index.htmlÖn tudja a választ!

A készülő román törvénytervezet leírja, hogy a cujkát kizárólag szilvából főzhetik és földrajzi származása, valamint alkoholfoka alapján lehet majd besorolni. A jogszabály előírja a forgalmazóknak, hogy milyen vidékeket tüntethetnek fel a címkéken. A más gyümölcsből lepárlással készült szeszes italokat rakiu néven lehet majd forgalmazni.