Tízéves mélyponton a brit növekedés

Több mint egy évtizede a legalacsonyabb növekedési ütemet érte el tavaly a brit gazdaság: az ország statisztikai hivatala 1,6 százalékra csökkentette a korábbi 1,7 százalékos becslését a 2002-es évi átlagos GDP-növekedésre szerdán. Ennél kisebb évi átlagot utoljára 1992-ben mértek. A kormány eredeti előrejelzése tavalyra 2-2,5 százalékos növekedés volt, de ezt novemberben éppen 1,6 százalékra csökkentették.

Tavalyelőtt 2 százalékos volt az évi átlagos GDP-növekedés Nagy-Britanniában. A statisztikai hivatal egyidejűleg megerősítette, hogy tavaly a negyedik negyedévben a gazdasági növekedés mindössze 0,4 százalékos volt Nagy-Britanniában a harmadik negyedévhez képest. A GDP 2,1 százalékkal bővült a 2001-es utolsó negyedhez képest, míg a korábbi becslés 2,2 százalék volt.

A növekedés tavaly elsősorban a szolgáltatási szektorban volt viszonylag erős - 2,5 százalékos -, de a GDP több mint 60 százalékát adó ágazat még így is a legkevésbé bővült 1992 óta. A brit gazdaság a világon nagyságra a negyedik. Növekedése a tavalyi év átlagában kétszer akkora volt, mint az euróövezeté: a német gazdaság 0,2 százalékkal bővült tavaly, a francia legföljebb egy százalék körül.

Az új adatok igazolták a brit jegybank irányadó kamatának 4 százalékról 3,75 százalékra való csökkentését. A piacon további intézkedést várnak a Bank of Englandtől. A brit központi bank két hete már számottevően csökkentette az idei brit gazdasági növekedésre adott hivatalos előrejelzését. A brit jegybank az esetleges iraki háború bizalomcsökkentő hatásai miatt 2,5 százalékos GDP-növekedésre számít idén a novemberben előre jelzett 3,00százalék helyett.

A Bank of England figyelmeztetése szerint a fogyasztói bizalom máris folyamatosan gyengül. A lakossági fogyasztás, amely az alacsony kamatszint miatt a GDP egyik fő hajtóereje az utóbbi években, csak 1 százalékkal nőtt a negyedik negyedévben, a harmadik negyedévi 0,8 százalékos növekedés után.

A költségvetési előterjesztést megelőző tavalyi novemberi beszámolóban Gordon Brown pénzügyminiszter 2003-ra 2,5-3 százalékos gazdasági növekedést jelzett - lefelé módosítva a korábbi 3-3,5 százalékos jóslatot -, de kétséges, hogy az új becslés tartható-e.

KAPCSOLÓDÓ CIKK