Borúlátó a lakosság

Vágólapra másolva!
Évek óta nem tapasztalt alacsony szintre esett GKI Gazdaságkutató konjunktúraindexe februárban. A lakosság gazdasági várakozásai csaknem tíz ponttal zuhantak, míg az üzleti várakozások minimálisan javultak.
Vágólapra másolva!

A lakosság körében főleg az ország gazdasági helyzetének megítélése romlott, s jelentősen nőtt a munkanélküliségtől való félelem. Az 1993 óta folyó felmérések során mindig megfigyelhető volt, hogy a választási évek (1994, 1998, 2002) eufóriáját a bizalom csökkenése követi. Emellett az embereket közvetett módon feltehetően a háborús bizonytalanság is aggodalommal tölti el.

Makró/uzletinegyed/makro/index.htmlAz Üzleti Negyed rovata

Az emberek főként a saját pénzügyi helyzetüket látták rosszabbnak januárhoz képest, s a felmérés szerint a következő 12 hónapra is további jelentős romlást várható. A válaszadók a januárinál érezhetően gyorsabb áremelkedésről számoltak be, s a következő 12 hónapra vonatkozó inflációs várakozásaik is tovább erősödtek. Mindezek mellett a lakosság vásárlási kedve csak igen enyhén csökkent. Tovább mérséklődött viszont azok aránya, akik szerint kedvező az alkalom a megtakarításra, illetve a korábbinál kevesebben gondolják úgy, hogy képesek lesznek megtakarítani a következő egy évben - állapítja meg a GKI elemzése.