Vágólapra másolva!
Az okmányirodák március elseje óta nem fogadják el a papíralapú igazolványképeket, az állampolgárok ingyen digitális fényképeket csináltathatnak az okmányirodában. Először csak a személyi igazolványon és a jogosítványon nem szerepelhetett fényképész által készített kép, majd idén március elsejétől az útlevélen és a diákigazolványon sem - írja a Napi Gazdaság.
Vágólapra másolva!

A fényképész kisvállalkozások ezzel olyan jelentős piacot veszítenek, hogy veszélyeztetett helyzetbe kerülhetnek - véli a Magyar Fényképészeti Ipartestület. A szervezet 2003. január 30-án levéllel fordult panaszával a belügyminiszterhez, választ azonban még nem kapott.

A 264/2002-es kormányrendelet, bár kifejezetten nem tiltja a papíralapú igazolványképek készítését, előírja, hogy az állampolgár adatait, igazolványképét és aláírását elektronikus úton kell továbbítani.

A kisvállalkozók helyzetét tovább nehezíti, hogy a multinacionális fotócégek az amatőr képek kidolgozásánál gyakran a termelői ár alatti árakat alkalmaznak. Az ipartestület szerint a forgalom csökkenése miatt egyre több fényképész és szakképzett alkalmazottja veszíti el munkáját.

Településenként a lakosság 30-80 százaléka csináltat évente legalább egyszer igazolványképet. Egy négydarabos sorozat ára jelenleg 700 és 1000 forint között mozog egy kisvállalkozónál. A nagyvárosok forgalmas területein elhelyezett fotóautomaták azonban már 600 forintért is négy képet állítanak elő. Az ezekből származó éves bevétel eléri az 50 millió forintot - tudta meg a Napi Gazdaság Györkö Gábortól, a Photo-Me Kft. munkatársától. Ezek az igazolványképek alkalmasak hivatali felhasználásra.

Györkö szerint az ingyenes digitális képkészítés, valamint a papíralapú igazolványképek elfogadásának megszűnése hátrányos helyzetbe hozhatja a fényképautomaták üzemeltetőit is.