Idén főként agrárcégeket privatizálnának

Vágólapra másolva!
Az idei évre tizenkilenc állami cég privatizációját javasolja az ÁPV Rt. - tudta meg a Világgazdaság. A kormány jóváhagyására váró listán elsősorban agrárcégek szerepelnek, köztük a Bábolna Rt., de egyelőre kimaradt az eladásra váró vállalatok sorából a Mol és a Malév.
Vágólapra másolva!

A kormány az idei privatizációktól mintegy 200 milliárd forintos bevételre számít, amelyet 19 állami cég eladásával kíván teljesíteni. A Világgazdaság információi szerint az eladásra kínált vállalatok többsége agrárcég, így például a Bábolna Rt., vagy a Mezőhegyesi állami Gazdaság.

Az eladásra kerülő cégek között található a Földhitel- és Jelzálogbank Rt. is, az idei tervből ugyanakkor hiányzik a Mol, a Malév, a Richter és várhatóan a Volán-társaságok privatizációára sem kerül sor 2003-ban.

A privatizációra esélyes vállalatok - például a Dunaferr, Postabank, Mahart, Antenna Hungária - tervezett értékesítéséről egyelőre nincs információ -írja a Világgazdaság.