KSH: folytatódó lassú fellendülés

A múlt év második felében megkezdődött lassú gazdasági élénkülés januárban folytatódott - állapítja meg a Központi Statisztikai Hivatal kedden közzétett gazdasági összefoglalója. A jelentés kiemeli: a külkereskedelem egyensúlya javult, a folyó fizetési mérleg hiánya azonos a tavalyival, az államháztartás deficitje kissé emelkedett. A fogyasztói árak növekedési ütemének mérséklődése az év első két hónapjában folytatódott.

Az ipari termelés tavaly januárhoz képest 4,7 százalékkal emelkedett, bár a decemberi viszonylag magas bázishoz képest némileg csökkent. A növekedés szinte kizárólagos forrása az export volt - emeli ki a jelentés. Az ipar belföldi értékesítése két éve stagnál, párhuzamosan a szerkezeti átalakulással, amelynek fő sajátossága, hogy a gépipar súlya tovább nő, a könnyűiparé (textília-, ruházati termék-, lábbeli-, papírgyártás, kiadói tevékenység) visszaszorul.

A külkereskedelmi forgalommal kapcsolatban a jelentés kiemeli, hogy bár annak értéke euróban mérve kissé mérséklődött januárban, az eddigi tapasztalatok szerint az utólagos korrekciók nyomán mind az export-, mind az importadatok felfelé módosulnak majd.

A folyó fizetési mérleg januári hiánya azonos a tavalyival, az államháztartás deficitje az idei első két hónapban azonban kissé emelkedett. A deficit növekménye, meghatározóan a finanszírozás sajátosságaival összefüggésben, a társadalombiztosítási alapokban jelent meg.

A fogyasztói árak növekedési ütemének mérséklődése folytatódott az első két hónapban, több tényező azonban a folyamat kifulladását jelzi - vélik a jelentés készítői. Erre utal a termelői árak alakulása az iparban, az építőiparban és a mezőgazdaságban egyaránt.

A jelentés szerint a foglalkoztatottak száma nem változott, a munkanélkülieké emelkedett. A reálkereset januárban az előző év azonos időszakához képest 18 százalékkal nőtt. A magas növekedésben azonban az is szerepet játszott, hogy az év végi juttatások kifizetése az idén nagyobb részben húzódott át januárra, mint tavaly.