Kamatcsökkentés Lengyelországban

Vágólapra másolva!
A piaci várakozásoknak megfelelően a lengyel jegybank pénzügypolitikai tanácsa szerdán 0,25 százalékponttal csökkentette összes kamatát. Az irányadó kamat csütörtöktől így 6 százalék az eddigi 6,25 százalék helyett.
Vágólapra másolva!

A kamatcsökkentés mellett szólt a továbbra is alacsony ütemű infláció és a lassú gazdasági növekedés, ezért elemzők keveslik is a mostani csökkentést. Többségük arra számít, hogy júniusig még legkevesebb egy kamatvágás lesz, és az irányadó kamat 5,5 százalékra mérséklődik.

Március 27-i hatállyal a lombardkamatot 7,75 százalékra, a leszámítolási rátát 6,50 százalékra, a betéti kamatot 4,25 százalékra mérsékelték.