Cheney volt cége nem építhet újjá Irakban

Vágólapra másolva!
A jelenlegi amerikai alelnök, Dick Cheney korábbi cége, a Halliburton a továbbiakban nem vesz részt az iraki újjáépítésre kiírt 600 millió dolláros pályázaton - jelentette be az Egyesült Államok Nemzetközi Fejlesztési Ügynöksége (USAID). A Newsweek hírmagazin szerint nem egyértelmű, hogy a cég a Bush-adminisztráció kérésére maga döntött a visszalépésről, vagy egyszerűen a pályázati anyag nem volt versenyképes - írja a CNNMoney.  
Vágólapra másolva!

Szakértők szerint a Halliburton visszalépésére azért került sor, mert az utóbbi időben Cheney-t és Bush elnököt is számos kritikával illették, hogy az újjáépítésben jogosulatlan előnyökhöz juthat az alelnök által 1995-től 2000-ig irányított vállalat.

Az USAID szóvivője közölte: a 600 millió dolláros szerződésre két meg nem nevezett cég maradt versenyben, és hozzátette, hogy a Halliburtonre, mint alvállalkozóra számítanak az újjáépítésben.

A háború utáni iraki újjáépítés egyik nagy esélyese volt a Halliburton, amely a világ legnagyobb cégének számít az olajipari berendezések gyártása és javítása terén. A társaság egyébként egy leányvállalata - a Kellog Brown & Root - révén már elnyert iraki megbízásokat, az égő olajkutak eloltására, és a szükséges sürgősségi javítások elvégzésére - írja a CNNMoney.