Menedzserportrék: Jaksity György

Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

Fotó: Varga Ferenc [origo]Név: Jaksity György

Születési év: 1967
Tisztség: a BÉT igazgatóságának elnöke
Honlapjának címe: www.bet.hu

Menedzsmentfórumhttp://www.menedzsmentforum.huFórum döntéshozóknakMenedzserportrék/uzletinegyed/allas-karrier/mportrek/index.htmlA döntéshozók

Bemutatkozás:

Jaksity György 1967. május 14-én született Budapesten. Diplomáját 1991-ben szerezte a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemen külgazdasági szakán. 1990-ben részt vett a Budpesti Értéktőzsde alapításában (BÉT). 1999-től a BÉT Tőzsdetanácsának tagja, majd 2002-től a részvénytársasággá alakuló tőzsde igazgatóságának elnöke. Elmondása szerint az (üzlet)emberek nagy részének a gondolkodásától eltérően figyeli a a világot, ugyanakkor mindennapi munkájában ugyanolyan körülmények között dolgozik mint bárki más a cégben.

Korábbi munkahelyek, tisztségek:

1989-1993

Több külföldi és hazai cég külső, illetve állandó munkatársa.

1993-1997

Concorde Értékpapír Ügynökség Kft. (alapító, ügyvezeto igazgató)

1996-2000

A Magyar Befektetés-Elemzők Egyesületének elnöke Az Európai Befektetés-Elemzők Egyesületei Szövetségének (EFFAS) igazgatósági tagja.

1997-

Concorde Értékpapír Rt. (Igazgatóság elnöke, ügyvezető igazgató)

1997-

Befektetési Vállalkozások Szövetségének elnökségi tagja.

1999-2002

Budapesti Értéktőzsde Tőzsdetanácsának tagja

2002-

Budapesti Értéktőzsde Részvénytársaság, Igazgatóság elnöke



Iskolai végzettség:

  • 1991: Diploma - Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem (Külgazdasági szak)

Tudományos munkák:

  • Befektetés és finanszírozás (Bertalan Imre-Jaksity György) az Állami Értékpapír Felügyelet pályázatának elso helyezettje 1991, pénzügyi szakkönyv (kézirat)
  • Tőzsdei kézikönyv (társszerző) KJK 1991 (azóta több átdolgozott kiadásban megjelent)
  • Pénzügyi mutatók elemzése (Bankárképző tananyag, oktató füzet) Nemzetközi Bankárképző Központ 1993
  • "és a világot elönté a szmötyi" (regény, Szépirodalmi könyvkiadó, 1991)
  • Számos cikk és tanulmány szerzője

Közéleti szerepvállalás, elismerések:

  • 1990 Részvétel a Budapesti Értéktőzsde alapításában
  • 1990. szeptember- Nemzetközi Bankárképző Központ külső előadó (vállalati pénzügyek és tőkepiacok)
  • Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem - előadó (vállalati pénzügyek és befektetések)
  • A Budapesti Értéktőzsde Tőzsdei Szakvizsga rendszerének egyik kidolgozója és előadója
  • Mosoly Alapítvány kuratóriumának tagja. Az alapítvány gyermekek és közösségeik valamint oktatási, illetve egészségügyi gyermekintézmények támogatásával foglalkozik.
  • Kutatás a pénzügyi piacok és közvetítők, illetve az élet és nyugdíjbiztosítási intézményi befektetések, illetve nyugdíjalapok tőkepiaci szerepének nemzetközi tapasztalatairól és a hazai helyzet feltárása. Ennek keretében több külföldi és hazai konferencia, illetve szeminárium előadója.
  • A World Economic Forum Global Leaders for Tommorrow csoportjának tagja.
  • Több nemzetközi üzleti médium által a "legígéretesebbnek tartott magyar vagy európai fiatal vezetők" közé sorolás.
  • "A Budapesti Értéktőzsde első tíz éve tíz legmeghatározóbb személyiségének egyike" olvasói szavazás eredményeként.

Nyelvismeret:

  • angol
  • spanyol
  • szerb

Családi állapot: nős, két gyermek apja