Átmenetileg dollár váltja fel az iraki dinárt

Vágólapra másolva!
Az Egyesült Államok dollár bankjegyeket szállít Irakba, hogy - legalábbis átmenetileg - az amerikai valutával váltsa fel az elértéktelenedett iraki dinárt. Washingtonban ugyanakkor hangsúlyozzák, hogy a későbbiekben majd az iraki nép határoz arról, milyen valutája legyen.
Vágólapra másolva!
Hiperinfláció Irakban/uzletinegyed/hirek/vilaggazdasag/20030414hiperinflacio.html

Az újjáépítéssel megbízott amerikai tisztségviselők kezdetekben kis címletű dollár-bankjegyeket használnak majd az iraki közalkalmazottak százezreinek "sürgősségi kifizetésére". A kifizetéseket az Egyesült Államokban lefoglalt 1,7 milliárdra rúgó iraki javakból fedezik majd - írta a The Wall Street Journal.

Először az irakiaknak fejenként 20 dollárt fizetnének ki, egy és öt dolláros címletekben. Húsz dollár nagy pénz Irakban, ahol egy középszintű kőolajipari szakember vegyészdiplomával havi ötven dollárnak megfelelő dinárt keresett eddig. A britek a lap szerint már most is dollárban fizetik Umm-Kaszr kikötővárosban a dokkmunkásokat, illetve Bászrában a karbantartó szakmunkásokat.

Irakban kétféle dinár van forgalomban: a Szaddám Huszein iraki elnök uralma előtti dinár a kurdok ellenőrizte Észak-Irakban, az ország többi részében pedig a Huszein arcképmásaival díszített úgynevezett Szaddám-dinár. A dollár használata várhatóan éles bírálatokat fog kiváltani az arab világban, ahol már így is attól tartanak, hogy az Egyesült Államok uralni akarja a háború utáni Irakot - véli a lap.