Közel ötödével nőtt a könyvpiac

Vágólapra másolva!
A Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének adatai szerint 2002-ben 53,6 milliárd forintot tett ki az éves könyvforgalom, ami 17 százalékos növekedést jelent az előző évhez képest. A szépirodalmi művek forgalma a piac 19,3 százalékát adta, míg tőlünk nyugatabbra ez mindössze 3-5 százalék - írja a Világgazdaság.
Vágólapra másolva!

Könyvforgalom

1997 óta minden évben inflációt meghaladó mértékben nőtt az éves könyvforgalom Magyarországon. Ehhez hozzájárult az is, hogy a vállalkozók elszámolhatják költségként a szakkönyvek árát.

A tavalyi 53,6 milliárd forintos összforgalomból 13,9 milliárd forinttal, azaz 26 százalékos részesedéssel az ismeretterjesztő könyvek adták a piac legnagyobb szeletét. A tan- és nyelvkönyvek 13,4 milliárd forintos összeforgalmat bonyolítottak, ezzel a forgalom 25 százalékát adták.

A szépirodalmi művek 10,2 milliárdos forgalma a tavalyi piac 19,3 százalékát tette ki, ami nemzetközi összehasonlításban rendkívül magas arány. Szakkönyveket, szótárakat, tudományos műveket 8,4 milliárd forint értékben vásároltak tavaly.

Kevesebben keresték ugyanakkor a gyermek- és ifjúsági könyveket, a mintegy 4,8 milliárd forintos összeforgalom az összes eladás mindössze 9 százalékát tette ki.