Még nem talált magára az amerikai kiskereskedelem

Vágólapra másolva!
Gyenge április forgalomról adhattak számot az Egyesült Államok vezető kiskereskedelmi vállalatai. Elemzői vélemények szerint az amerikai vásárlók még mindig nem akarnak vásárolni, az iraki háború előtti és alatti félelmeik még nem múltak el.
Vágólapra másolva!

A legnagyobb kiskereskedelmi cég, a Wal Mart az egy évvel korábbinál 3,3 százalékkal nagyobb forgalomról számolt ugyan be, sőt a Gap ruházati kiskereskedelmi cég 20 százalékos április forgalomnövekedésről tudósíthatott, de összességében a kilenc vezető kereskedelmi vállalat közül négynél visszaesést mértek.

A Wal Mart az április adattal kapcsolatban azt közölte, hogy elmaradt terveitől és a májusi forgalom növekedését a múlt év májusához viszonyítva 1-3 százalék közé becsüli. Több vállalat jelezte, hogy folyó negyedévi eredményei egyelőre rosszabbnak látszanak, mint amire korábban számítottak.