Nem teljesíti az uniós elvárást Németország

A német költségvetés 2006-ig már nem kerül egyensúlyba, és a deficit idén is meghaladja az uniós szabályok által előírt szintet - közölte a hét végén a német pénzügyminiszter. Schröder kancellár hétfőn cáfolta, hogy pénzügyminisztere ezért távozik a kormányból.

Hans Eichel pénzügyminiszter a hét végén bejelentette: az ország költségvetése - a korábbi tervekkel és az uniós elvárásokkal ellentétben - 2006-ban sem kerül egyensúlyba, a deficit idén is magasabb lesz a GDP 3 százalékánál, és az államnak idén több külső forrást kell bevonnia a korábban tervezettnél - adta hírül a Bloomberg hírügynökség. A német államháztartási deficit már tavaly is meghaladta az unió 3 százalékos küszöbértékét, amiért az Európai Bizottság eljárást indított az ország ellen.

A Fócus című hetilap a múlt héten azt közölte, hogy Eichel távozik a kormányból, amennyiben az idei hiány nagyobb lesz 3 százaléknál. A lap információját hétfőn Schröder kancellár cáfolta: közleményben tudatta, hogy a ciklus végéig Hans Eichel irányítja az ország pénzügyeit.

KAPCSOLÓDÓ CIKK