A húsboltok háromnegyede szabálytalan

Vágólapra másolva!
A húskészítményeket árusító üzletek 72 százalékában talált szabálytalanságot a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelet. Mintegy 3 tonna hús esetében a kereskedők nem tudták az áru eredetét igazolni - közölte a felügyelet. A vizsgálat során kiderült, hogy a kereskedők minden negyedik vásárlótól átlagosan 50 forinttal kértek többet, áll a felügyelet jelentésében. Az Országos Kereskedelmi Szövetség szerint a szabálytalanságok a feketekereskedelemnek és az oktatás színvonalának köszönhetők.
Vágólapra másolva!

2003 első negyedévében 945 kereskedelmi egységet ellenőriztek a fogyasztóvédők, ezek túlnyomó többségében szabálytalanságokat állapítottak meg. Gyakori szabálytalanság volt a vizsgálatok szerint a lejárt szavatosságú termékek árusítása, a szakszerűtlen tárolás, illetve a húsok nem megfelelő fagyasztása is: több mint 6 tonna árut a kereskedők nem az előírásoknak megfelelően tároltak, állapította meg a vizsgálat.

A felügyelőség szerint a rendszeres vizsgálatok dacára nincs látványos javulás a húskereskedelem téren. A kereskedők mintegy 3 tonna hús - 2,2 millió forint értékben - eredetét nem tudták igazolni. Ebből 700 kilogrammnyi hús forgalmazását megtiltotta a felügyelet. Az élelmezés-egészségügyi előírások megsértése miatt a felügyelet az üzletek 8 százalékában kért hatósági állatorvosi intézkedést. Az ellenőrzést végző állatorvosok 63 üzletben, mintegy 2,5 tonna húst koboztak el, melynek értéke 2,3 millió forintot tett ki.

A szabálytalanságok azonban többnyire a nem megfelelő jelölésből adódtak, mondta az [origo]-nak az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára, Vámos György. A főtitkár szerint nagyon fontos az, hogy a vásárlót semmi esetre sem szabad félrevezetni, vagy anyagilag megkárosítani, de szabálytalanság és szabálytalanság között nagy különbség van: nem mindegy, hogy a szabvány szerinti jelölés 5 centiméterrel van arrébb, vagy, hogy romlott húsról van szó. A szövetség tapasztalata szerint kisebb, a vásárlókat nem befolyásoló tényezők sokasága teszi ki magas szabálytalansági arányt.

Fogyasztóvédelem/uzletinegyed/vasarlas/fogyasztovedelem/index.htmlaz Üzleti Negyed rovata

Vámos György szerint a szabálytalanságok előfordulásának két alapvető oka van: az egyik az, hogy Magyarországon a feketekereskedelem még mindig 20-25 százalékos szinten van. Ezek azok a kereskedők, akik nem tudják az áru eredetét igazolni, és tapasztalatunk szerint az ilyen üzletekben - ahol a vásárló nyugtát sem kap - történik a legtöbb túlszámlázás is, mondta Vámos György. A másik ok a főtitkár szerint az oktatás hiányossága: az elmúlt időszakban jelentősen nőtt a foglalkoztatottak száma a kereskedelemben, a tapasztalati szint viszont csökkent, mondta Vámos György. A szövetség szerint a kereskedelmi oktatást fejleszteni kellene, és ez is jelentősen hozzájárulna a szabálytalanságok visszaszorításához.

Az Országos Kereskedelmi Szövetség a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelettel együttműködve, elérhetővé teszi a felügyelet vizsgálatait tagjai számára. Emiatt a piac önszabályozó szerepe is nőtt, mondta Vámos György, aki szerint a vizsgálatok eredményeit látva, nőtt az etikus magatartás a kereskedők között. Minden kereskedő tudja, hogy nincs rosszabb reklám a becsapott vásárlónál - mondta a főtitkár.