Túl szigorú az euróövezet a csatlakozókkal

Az Európai Unió által a Maastrichti Szerződésben megkövetelt kritériumok elavultak, azokat felül kellene vizsgálni - áll a Wall Street Journal Europe (WSJE) szerdai számában. A cikk szerzője szerint az Európai Árfolyam Mechanizmus (ERM-2) egyenesen "purgatórium" az csatlakozásra váró országok számára.

Az Isaac Tabor, a Merrill Lynch feltörekvő országok kötvénypiacaiért felelős elemzési igazgatója által jegyzett írás szerint az Európai Árfolyam Mechanizmus (ERM-2) kockázatos és szükségtelen vesszőfutás az euróövezethez csatlakozni kívánó, az Európai Unióba a jövő évben belépő tíz ország számára.

Pedro Solbes, az Európai Unió monetáris ügyekért felelős biztosa 0kedden egy prágai konferencián kijelentette, hogy a csatlakozni vágyók alkalmasságát egyéb kritériumok mellett mérni hivatott árfolyam-stabilitási mérce nem a korábban mindenki számára nyilvánvaló plusz-mínusz 15 százalékos sáv, hanem egy ennél szűkebb, plusz-mínusz 2,25 százalékos sáv lesz. A sávból két évig nem léphet ki az adott ország fizetőeszközének árfolyama.

A bejelentés annyira meglepte a piaci elemzőket, hogy az ING londoni irodája például először hírügynökségi félreértésre gyanakodott, majd telefonon megkereste a konferencián Solbes mellett ülő személyt, hogy megtudakolja tényleg mondott-e ilyet az EU hivatalnok.

A Merrill Lynch igazgatója szerint az ERM-2 azt jelenti, hogy az eurózóna-tagságra vágyó országok a független monetáris politika minden előnyét feladják cserébe a majdani euróövezet tagság által kínált néhány előnyért. Tabor úgy gondolja, hogy a kötelezően a sávban tartott árfolyam a vélhetően jelentkező gazdasági hátrányok mellett szinte bizonyosan előidéz spekulatív támadásokat az adott devizák ellen, s ezek némelyike sikeres is lesz, ami az ERM-2-ből való kilépést vonja maga után. A WSJE által ismertetett vélemény egyenesen "purgatóriumnak" nevezi az EU által megkövetelt árfolyamrezsimet, s annak újragondolását tartja szükségesnek.

A Solbes által kedden említett plusz-mínusz 2,25 százalék széles árfolyamfolyosó egyébként voltaképpen az ERM-1, ha szabad így fogalmazni. Ezt azonban az EU kénytelen volt feladni, mivel spekulációs támadások nyomán mind az olasz líra, mind pedig az angol font kilépett ebből a sávból. Ezt követően, 1993-tól vezették be az ERM-2-nek nevezett plusz-mínusz 15 százalék széles sávot.

A cikk szerint a Maastrichti Szerződésben foglalt kritériumok elavultak, mivel azt az állapotot képezik le, amikor Németország még bizalmatlan volt a hozzá hasonló nagyságú országok árfolyam- és inflációs politikájával szemben. A helyzet azóta azonban gyökeresen megváltozott. Az EU-hoz jövőre csatlakozó tíz ország összesített nominális GDP-je a holland nominális GDP-nek felel meg, azaz az EU összesített GDP-jének a 4,5 százaléka. Ez igencsak csökkenti annak esélyét, hogy a csatlakozó országok esetleges laza fiskális vagy monetáris politikája destabilizálja az uniót.

Tabor úgy gondolja, hogy az unióhoz csatlakozó országoknak elemi érdekük lenne minél gyorsabban csatlakozni az euróövezethez is. Ennek azonban akadálya a Maastrichti Szerződés rigorózus kritériumrendszere. A gyors eurózóna-csatlakozás mellett szóló egyik legsúlyosabb érv az, hogy a csatlakozó országok számára létfontosságú lenne a minél gyorsabb hozzáférés az unióból várható intézményi- és magántőkéhez.

A Maastrichti Szerződés alkalmatlanságát a szerző szerint közgazdasági érvek is alátámasztják. A csatlakozó országok GDP növekedési üteme általában jóval nagyobb, mint az uniós átlag, a termelékenység növekedési üteme a technológiai felzárkózás miatt szintén nagyobb. Minden más feltétel változatlansága esetén ez a különbség vagy az infláció növekedésében vagy az árfolyam felértékelődésében csapódik le. A Maastrichti Szerződés által megkövetelt inflációs követelmény és a devizák túlzott felértékelődésének elkerülése - amit az árfolyam-stabilitásra vonatkozó kritérium nem enged meg - a cikk szerint jó eséllyel nem lesz teljesíthető az euróövezethez csatlakozni vágyó országok némelyike számára.

Tabor szerint a helyzetet nem oldja meg az euró bevezetésének elhalasztása sem. Az árfolyamok reálfelértékelődése elkerülhetetlen, a termelékenység javulása a monetáris unió tagságtól függetlenül felhajtja a béreket és az árakat. Az ebből eredő, az uniós küszöböt meghaladó infláció azonban a Merrill Lynch szerint nem kell, hogy vészjelzést jelentsen az Európai Központi Bank számára, inkább azt jelzi, hogy ezek az országok felzárkóznak a fejlett EU országokhoz.

Jelenleg azonban a csatlakozásra váró országok a brüsszeli béklyókkal küzdenek - fogalmaz a cikk. A központi bankok magas kamatokkal próbálják meg leküzdeni az inflációt, ezzel párhuzamosan azonban a beáramló tőkével is kell kezdeniük valamit, hogy ne veszélyeztesse árfolyamcéljaikat. A csatlakozó országok államháztartási hiányán szintén segítene az euró mielőbbi bevezetése. Az euró alacsonyabb kamatszintet, s így olcsóbb adósság-finanszírozást hozna, ráadásul a monetáris unió által előidézett magasabb GDP növekedés növelné a költségvetésnek befizetett adók összegét. A csatlakozásra váró országok számára az euró nem jöhet elég korán - summázza a cikk.