László Csaba: Nem kell pótköltségvetés

Vágólapra másolva!
Nincs szükség pótköltségvetésre az első negyedéves bruttó hazai termék (GDP) adat ismeretében sem, azonban a jelenlegi 3,5-4 százalékos éves növekedési prognózis módosulhat - mondta László Csaba pénzügyminiszter, miután a KSH nyilvánosságra hozta az idei első negyedévre vonatkozó - a vártnál gyengébb - növekedési adatait.
Vágólapra másolva!

A pénzügyminiszter elmondása szerint az első negyedéves GDP-adat még mindig lényegesen magasabb, mint a nyugat-európai országoké, azonban a magyar gazdaságra is hatottak az elmúlt hónapok nemzetközi folyamatai, valamint az iraki háború.

- Az alacsony első negyedévi növekedési ütem az idei évre vonatkozó mostani 3,5-4 százalékos prognózisunk mérséklésével járhat - közölte pénzügyi tárca vezetője, aki azt is hozzátette, hogy rendkívüli módon figyelni kell a költségvetési folyamatokra, de nem szabad letérni a versenyképesség javításának pályájáról.
- Ehhez erősíteni kell az együttműködést a monetáris és a költségvetési politika között, és nem szabad engedni a szigorú bérpolitikából sem - mondta László Csaba.

Lassuló GDP, csökkenő beruházások

A KSH pénteken nyilvánosságra hozott előzetes - részben becsült adatai alapján - 2003 első negyedévében a nemzetgazdaság egészében 472,4 milliárd forintot fordítottak beruházásokra. Ez összehasonlító áron számolva 1,2 százalékkal kevesebb, mint az előző év azonos időszakában.

Ugyancsak előzetes adatok alapján Magyarország bruttó hazai terméke az előző év azonos időszakához viszonyítva 2,7 százalékkal nőtt az idei első negyedévben. Az elemzők 2003 első három hónapjára 3,2 százalékos gazdasági növekedést vártak.