Liberalizálták az amerikai médiapiacot

Vágólapra másolva!
Az Egyesült Államok Szövetségi Kommunikációs Bizottsága hétfőn a médiatulajdonlást szabályozó rendeletek enyhítéséről döntött. A döntés értelmében a társaságok számára megnyílik a lehetőség, hogy egy városon belül több sajtóorgánum tulajdonosaivá váljanak. Ehhez az 1975 óta változatlan rendeleteket kellett megváltoztatni.
Vágólapra másolva!

A szövetségi kommunikációs bizottság (az USA ORTT-nek megfelelő szerve) hétfőn bocsátotta szavazásra a sokat vitatott enyhítést. A szavazás eredményeként enyhítenek azokon a rendeleteken, amelyek idáig megtiltották a társaságoknak, hogy egyszerre legyenek tulajdonosai több helyi rádiónak, televíziónak, illetve újságnak. A médiatársaságok kifogásolták, hogy a szabályozás miatt nem tudnak versenyezni az országos televízió- és rádiótársaságokkal, írta a BBC News.

FCChttp://www.fcc.gov/a Szövetségi Kommunikációs Bizottság

Az enyhítést 3-2 arányban szavazta meg az öttagú bizottság. A két demokrata tag már korábban kifejezte ellenkezését, de a republikánus képviselők egyhangúlag a változtatás mellett voltak. A demokraták szerint így elkerülhetetlen lesz a monopolizálódás, és megengedhetetlen, hogy a helyi sajtóorgánumok olyan nagy médiabirodalmak kezébe kerüljenek, mint a Tribune Co. vagy a Rupert Murdoch nevével fémjelzett News Corp.

A vádakra reagálva az egyik republikánus képviselő elmondta: egyikünk sem szeretné azt, hogy néhány társaság birtokolja a médiaorgánumokat. A mai világban egyszerűen nem monopolizálható az információáramlás, nyilatkozta a Bloomberg hírügynökségnek Kathleen Abernathy.

A szavazás értelmében a következő változások lépnek érvénybe:

  • egy vállalat megengedett televíziós nézettsége 35 százalékról 45 százalékra nő
  • a legnagyobb piacokon egy vállalat összesen 3 tévétársaságot birtokolhat
  • egy társaság 100 városra kiterjedően birtokolhat sajtó- és médiaorgánumokat

A most megváltoztatott szabályozásokat 1975-ben fektették le. A változtatáspártiak szerint ezek a rendeletek már nem érvényesek a mai médiára. 1975-ben a három legnagyobb televíziós társaságnak együttesen 95 százalékos volt a nézettsége főműsoridőben, most 50 százalék alatt van. Akkor 7500 rádióállomás működött az Egyesült Államokban, most 12 ezer.

Ted Turner ellenezte a döntést

Forrás: ORIGO
Ted Turner

A CNN alapítója, Ted Turner a Washington Postnak írt levelében azon a véleményen volt, hogy ha az új szabályozások érvényben lettek volna a 70-es években, akkor nem tudta volna beindítani a Turner Broadcastinget, majd tíz évvel később a hírtelevíziót.

Nemzetközi szinten a médiapiacot olyan nagy társaságok uralják, mint amilyen pont a CNN-tulajdonos AOL Time Warner is. Emellett az új olyan technológiák elterjedése, az online média és az interaktív televíziózás vonzóbbá tették a társaságok számára a közös tulajdonlást. Egyes médiatársaságok azzal érvelnek, hogy a helyi híreket komolyabb szinten tudják követni, ha összekötik működésüket. Ez pedig az eddig érvényes szabályozásokkal lehetetlen volt.