A kormány a sávközép eltolásáról döntött

Vágólapra másolva!
A kormány és a Monetáris Tanács közösen úgy döntött, hogy a forint euróhoz igazított ingadozási sávjának közepét 282,36 forintra tolta el az eddigi 276,1 forintról - jelentette be László Csaba pénzügyminiszter és Járai Zsigmond, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke szerdán, a kormányülést követően. A döntés meglepetésként érte a piacot.
Vágólapra másolva!

A döntés azután született, hogy a kormány áttekintette a gazdaság helyzetét, és úgy vélte: javítani kell a gazdaság versenyképességén rövid és hosszú távon egyaránt. A döntés nyomán az erős sávszél 240,01 forintra emelkedett 234,69 forintról. A gyenge sávszél 324,71 forint lett a korábbi 317,51 forint helyett. Az ingadozási sáv továbbra is plusz-mínusz 15 százalék - közölte honlapján a Magyar Nemzeti Bank.

Korrigálták a költségvetést/uzletinegyed/hirek/hazaihirek/20030604korrigaltak.html

A bejelentés teljesen váratlanul érte a piacot. A jegybank elnöke, Járai Zsigmond elmondta, hogy a sáv eltolásáról a kormány kezdeményezésére döntöttek, mert a gyengébb forint az exportőröknek nagyobb biztonságot ad.

A jegybank úgy látja, hogy erre a pozitív ösztönzésre szüksége van a gazdaságnak, és az inflációs célok a gyengébb forinttal is teljesíthetőek, mondta a jegybank elnöke. A kormány a döntésével azt akarta elérni, hogy 240 forintnál is erősebb forint/euró árfolyam ne alakuljon ki az elkövetkezendő időszakban.

MNBhttp://www.mnb.hu

Az elemzők a hét folyamán csupán "sima" szóbeli intervencióra számítottak, azonban sáveltolásos forintgyengítésre nem. A döntés azért is érte váratlanul a szakembereket, mert az év elején Járai Zsigmond jegybankelnök mereven ellenállt a sáv elmozdítására tett nyomásnak.

A bankközi devizapiacon a sáveltolás bejelentése előtt 255,90/256,00 forinton kereskedtek az euróval szerdán, a bejelentést követően 265,00/266,00 forintra ugrott a közös valuta árfolyama.

Az új számítási módszer szerint a forint helyzete 14 órakor a sávon belül 5,97 százalékon állt a sávcentrum alatt az erős oldalon. A sáveltolás előtt 7,26 százalékon volt a forint.