A japán cégek inkább Csehországot választják

Vágólapra másolva!
A nagy ázsiai elektronikai cégek Csehországot tették meg a kibővített Európai Unión belüli gyártási központjukká, és sorra ide helyezik át a termelést Nyugat-Európából, illetve Japánból - írta a keddi Financial Times. A lap szerint Csehország vonzerejét nem elsősorban az olcsó munkaerő, hanem Nyugat-Európa földrajzi közelsége jelenti.
Vágólapra másolva!

A Hewlett Packardnak számítógépeket összeszerelő tajvani Foxconn elektronikai gyártó cég vezetője a lapnak azt mondta, hogy a kibővített Európa központja Csehország.

Az elemzés szerint az ázsiai befektetők áradatát a japán Matsushita indította el még 1996-ban, amikor Plzenben felépítette tévégyárát. A CzechInvest cseh beruházásösztönző hatóság egyik tanácsadója szerint a japán vállalatokra jellemző, hogy követik egymást egy-egy beruházási helyszínre.

A Jetro, a japán kereskedelem- és befektetés-ösztönző ügynökség adatai szerint Csehországban 45 nagy japán beruházó működik; ezek a cégek eddig 2 milliárd dollárt fektettek a cseh gazdaságba és 23 ezer embert foglalkoztatnak. Csehország további 25 nagy japán céggel folytat tárgyalásokat lehetséges beruházásokról. A japán cégek zöme az autóiparhoz kötődő elektronikai gyártást végez Csehországban.

A Financial Times szerint inkább az ország földrajzi elhelyezkedése, semmint az alacsony bérköltség a fő oka az ázsiai befektetők érdeklődésének. Csehország fekszik a legközelebb az uniós csatlakozó országok közül Nyugat-Európához, a távol-keleti elektronikai gyártók fő felvevőpiacához. Az ázsiai beruházók kelet-európai elvándorlását a nyugat-európai országok közül Nagy-Britannia szenvedte meg a leginkább.

A cikk szerint ugyancsak jelentős vonzerőt jelentenek az erős cseh elektronikai ipari hagyományok és a műszaki felsőoktatási intézmények is. A CzechInvest derűlátó a továbbiakat illetően is, de a Jetro arra figyelmeztet, hogy Magyarország, Lengyelország és Szlovákia mind keményebb versenytárssá válik - írta a Financial Times.