Kétmilliárddal több jut munkahely-teremtésre

Vágólapra másolva!
A munkahely-teremtési beruházások ez évi támogatási keretét 2 milliárd forinttal növelte a Munkaerő-piaci Alap Irányító Testülete - jelentette be Burány Sándor, foglalkoztatáspolitikai és munkaügyi miniszter hétfőn sajtótájékoztatón Budapesten.
Vágólapra másolva!

A miniszter elmondta, hogy az eredetileg rendelkezésre álló 3 milliárd forintból az év hátralévő részére már csak 665 millió forint maradt, ami nem lett volna elég a beérkezett igények kielégítésére.

Székely Judit, a minisztérium helyettes államtitkára a távirati irodának jelezte, hogy tavaly a gazdasági tárca kezelésében lévő aktív foglalkoztatási célelőirányzatából 3,6 milliárd forint jutott munkahely-teremtési pályázatokra, szemben az ez évi 5 milliárd forintos megemelt kerettel.