Lakáshitel 15 százalékos önrésszel

Vágólapra másolva!
A tervek szerint legkorábban 2005-től vezethetik be a lakáshitelekhez kapcsolható viszontgarancia rendszert, amellyel a jelenlegi 50 százalékról akár 15-20 százalékra is csökkenhet a lakáshitelhez szükséges önrész. A kisebb önerő ugyanakkor drágítja majd a hiteleleket - írja keddi számában a Napi Gazdaság.
Vágólapra másolva!

Horváth Csaba, az Országgyűlés lakásügyi albizottságának elnöke a lapnak elmondta, hogy a viszontgarancia elsősorban az önrészt nehezen előteremtő fiatalok számára könnyíti meg a lakáshoz jutást. A garanciadíjhoz a fiatalok esetében állami támogatás is jár majd.

Vége a lakáshitel-rohamnak/uzletinegyed/hitel/lakashitel/20030613vege.html

A saját erőt részben kivált garanciarendszer a bankok, biztosítók és az állam által létrehozott viszontgarancia-intézményből állna, amelyhez az alapelveket még idén kialakítják, jövőre pedig kezdődhet az intézményrendszer kiépítése.

A garancia ára a hitelek költségeiben jelenik majd meg - mondta a szakértő, így új lakás vásárlása esetén a kamat és a kezelési költség 5 százalék helyett 5,5-6 százalék lenne, használt lakásoknál pedig 6 százalék helyett 6,5-7 százalék. A garanciadíj mértéke attól is függ majd, hogy a hitelfelvevő mekkora önrészt vállal.

Lakáshitel-keresőhttp://origo.eco.hu/bank/hitel/hitel.phpAz Üzleti Negyed szolgáltatása

Nyugat-Európában számos országban működik már hasonló rendszer, és egyes államokban az önrész mértéke 10 százalékig is mérséklődött, azonban szakértők szerint Magyarországon ennél várhatóan nagyobb önrészt kell biztosítaniuk a lakásvásárlóknak - írja a Napi Gazdaság.

Emelte lakáshitel-kamatát az OTP/uzletinegyed/hirek/vallalatihirek/20030616emelte.html