Autóval Európában

Vágólapra másolva!
Az [origo] alábbi összeállítása azoknak lehet hasznos, akik úgy döntenek, hogy autóval indulnak nyaralni, ugyanis összegyűjtöttük néhány környező és nyugat-európai ország autópálya-, illetve üzemanyagárait.
Vágólapra másolva!

Aki nyugat, illetve dél felé szeretné kettészelni Európát, többféle díjbeszedési módszerrel találkozhat az autópályákon, ugyanis sok országban a matricás rendszer terjedt el, míg számos helyen a sztrádakapuknál kell fizetni. A magyar utazóknak elvileg egyik módszer sem lehet újdonság, hiszen amíg az M1, M3, és M7-es sztrádákra matricákkal váltjuk meg a jogosultságot, addig az M5-ösön kapuk várják a száguldani vágyókat. Természetesen a nálunk alkalmazott "vegyes" módszer nem példa nélküli, így sok más országban sem létezik egységes díjfizetési rendszer. Általánosságban azonban elmondható, hogy a legtöbb országban kapuknál kell fizetni, így Ausztriát és Csehországot leszámítva az a legegyszerűbb megoldás, ha mindig van nálunk elegendő mennyiségű készpénz.

Valutaváltóhttp://origo.eco.hu/bank/penzvalto/penzvalto.phpAz Üzleti Negyed és a eco.hu közös szolgáltatása

A leggyakoribb nyaralási úti célnak számító Horvátországban a kapus megoldás terjedt el, így a legtöbb autópálya- és autóútszakaszon fizetőpontok várják az utazókat. Számos híd és alagút is fizetős, így a díjtételek nagyszámú variációja miatt csak néhányat tüntettünk föl. A Magyar Autóklub információi szerint a Gorican - Varazdin szakaszon 10 kunát, a Zágráb - Karlovac szakaszon 15 kunát, míg az Ucka-alagút használatért 25 kunát kell fizetni.

Az ugyancsak népszerű nyaralóhelynek számító Olaszországban is számos autópálya-szakasz, valamint néhány alagút használata díjköteles. Kapuknál kell fizetni az Olaszországot Franciaországgal összekötő Fréjus-alagút és Mont Blanc-alagút, valamint a Svájccal kapcsolatot teremtő Nagy Szent-Bernát- és Mont La Schera-alagút használatáért. Néhány irányadó díjtétel személygépkocsik esetében:
- Velence - Milánó 12.10 EUR
- Róma - Nápoly 9.40 EUR
Némi könnyebbséget jelent, hogy az esetek 90 százalékában (Szicíliában nem használható) egy előre megváltott kártyával, az ún. VIACARD-dal is lehet fizetni az utak használatáért. A VIACARD-ot 25, 50 és 70 eurós címletekben lehet megvásárolni.

Forrás: ==
Forrás: ==

Ausztriában és Csehországban egyaránt matricával lehet az autópályákat használni, ráadásul Csehországban a hazai áraknál jóval olcsóbban: személyautók esetében a 10 napos matrica 900 forintba, míg a havi 1800 forintba kerül átszámolva. Ausztriában a 10 napos matrica ára 1920 forint, míg a következő kategóriát jelentő 2 hónapos bérlet ára 5380 forint. A legegyszerűbben Németországban ússzuk meg a díjfizetést, ott ugyanis csak a 12 tonna feletti tehergépjárművekért kell fizetni, így ha lebeszéljük a gyerekeket és életünk párját a felesleg dolgok bepakolásáról, akkor jó esélyünk van arra, hogy a díjmentes kategóriasávba kerülünk.

Némileg bonyolódik a helyzet, ha Spanyolország az úti cél, odáig ugyanis keresztül kell hogy szeljük Franciaországot, ahol megint csak kapus megoldást alkalmaznak az autópályák nagy részénél, valamint néhány alagútnál (pl.: Fréjus-, Mont Blanc-alagút). Néhány díjtétel személygépkocsira:
- Párizs - Lyon 25,8 EUR
- Chambéry - Albertville 4,4 EUR
Nem lesz egyszerűbb a helyzet Spanyolországban sem, mivel ott is a megtett távolságért kell fizetni az autópályákon és számos alagút használatért. Néhány díjtétel személygépkocsira:
- Francia/spanyol határ - Barcelona 9,30 EUR
- Valencia - Alicante 11,01 EUR

Néhány európai ország üzemanyagárai:

Üzemanyagárak

1 l/95-ös ólommentes

1 l/dízel

Horvátország

6,05 HRK

5,25 HRK

Olaszország

1,032 EUR

0,846 EUR

Németország

1,06 EUR

0,83 EUR

Franciaország

0,99 EUR

0,76 EUR

Spanyolország

0,792 EUR

0,67 EUR



A cikkben szereplő adatokat a Magyar Autóklub bocsátotta az [origo] rendelkezésére.