Sztrádadíj helyett teharautóadót javasolnak

Vágólapra másolva!
A nemrég bevezetett négynapos, 1000 forintba kerülő sztráda matrica sem jelent valódi megoldást a fizetős autópályák kialakításának negatív mellékhatásaira - idézi a Népszabadság azt a szakértői tanulmányt, amelyet a környezetvédelmi tárca készített. A tanulmány készítői eltörölnék a sztrádadíjat, és egységes úthasználati díjat vezetnének be a teherautók számára.
Vágólapra másolva!

A Levegő Munkacsoport birtokába került tanulmány az egész fizetős rendszer létjogosultságát kérdőjelezi meg, mivel a matricákból befolyó bevételeket kizárólag a sztrádák üzemeltetésére fordítják, a díjasítás nyomán megnőtt teherforgalmú elkerülő utak fejlesztésére ugyanakkor nem jut pénz. Az autópályadíjak miatt a teherforgalom jelentős része az ingyenes kerülőutakra terelődik, így ezek gyorsan elhasználódnak, szükség lenne a rendszeres karbantartásukra.

A tanulmány szerint az autópályadíjak beszedése sokkal nagyobb környezeti és gazdasági károkat okoz, mint a matricák eladásából származó bevétel. A dokumentum készítői úgy vélik, hogy lehetséges megoldás volna a sztrádadíjak eltörlése, és a nehézgépjárművekre kivetett - minden útra érvényes - úthasználati díj bevezetése.

A Népszabadság úgy tudja, hogy a tanulmány nem tekinthető a környezetvédelmi tárca hivatalos álláspontjának.