Jelentős bevételkieséssel számolnak a bankok

Éves szinten mintegy másfél milliárd forintos bevételkiesést okozhat a bankoknak a lakáshitelezés-támogatás rendszerének változása és a jegybanki kamatemelés. Emiatt több pénzintézet is rákényszerül arra, hogy a veszteségessé váló lakáshitel-termékeit felfüggessze.

Az FHB Földhitel és Jelzálogbank az év első felében jelentősen túlteljesítette tervét, a lakáshiteleknél várható módosulás miatt előrehozott kereslettel. A lakáshitelezési rendszer új feltételei és a jegybanki kamatemelés miatt megnövekedett forrásköltségek az év hátralévő részében jelentősen rontják a bank jövedelmezőségét. Ennek mértéke éves szinten akár 20 százalék is lehet - mondta a Világgazdaságnak a bank vezérigazgatója, Gyuris Dániel. A bank az év végi eredményt a tervekben szereplő szint közül várja, tette hozzá.

Az OTP Bank Rt.-nek is több milliárd forintos bevételkiesést okoznak az elmúlt időszak változásai, azonban évi nyereség-előrejelzésüket változatlanul fenntartják - mondta Lantos Csaba vezérigazgató-helyettes. Termék megszüntetésére, felfüggesztésére az OTP Bank esetében nem kerül sor.

A HVB vezérigazgató-helyettese, Rácz Tibor számításai szerint a kamatemelés miatt a finanszírozás többletköltsége havonta 180-250 millió forint lehet, mely egy év alatt 1,5 milliárdos bevételkiesést okozhat a bankrendszernek.

A pénzintézetek már a támogatási rendszer változásával párhuzamosan vizsgálat alá vették az üzletág termékeit. Az MKB a dupla kamattámogatású (a forrás oldali és az állami kamattámogatás igénybevételét is lehetővé tevő) lakáshitel-konstrukciójának felfüggesztése mellett döntött. A Raffaisen Bank a Világgazdaságnak elmondta, hogy a kormányrendelet miatt veszteségessé váltak dupla kamattámogatású lakáshitel-konstrukciói.

A HVB-nél jelenleg az a konstrukció veszteséges, melyet az új lakások építéséhez, az épület készültségi fokának megfelelően, több részletben folyósít a bank. A bevételkiesést egyelőre a használt lakások finanszírozására nyújtott hitelek nyeresége ellensúlyozza.