2,7 százalékkal nőtt a GDP az első negyedévben

Vágólapra másolva!
A bruttó hazai termék (GDP) 2003 első negyedévében 2,7 százalékkal volt magasabb, mint egy évvel korábban - közölte honlapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtökön. Az adat megegyezik a korábban közölt előzetes számmal.
Vágólapra másolva!

A szezonálisan kiigazított adatok szerint az idei első negyedévben a növekedés 0,5 százalék volt az előző negyedévhez képest. A GDP 2002 negyedik negyedévében 3,7 százalékkal volt magasabb, mint egy évvel korábban.

2002-ben a januártól március végéig tartó időszakban 2,9 százalékkal nőtt a bruttó hazai termék - derül ki a KSH közleményéből.