Szeptembertől indul a lakásügyi hivatal

Vágólapra másolva!
Ez év szeptemberétől kezdi meg működését az Országos Lakás- és Építésügyi Hivatal. A hivatal kinevezett vezetője a XIII. kerület főépítésze, Fegyverneky Sándor lesz - írja pénteki számában a Népszabadság.
Vágólapra másolva!

A Lamperth Mónika belügyminiszter irányítása alatt működő szervezet feladata lesz, hogy megteremtse az építésügy egységes irányítási, felügyeleti és ellenőrzési feltételeit, segítse a lakásépítési támogatások elosztását, és elvégezze az uniós csatlakozáshoz szükséges jogharmonizációt. A hivatal működteti a Széchenyi-tervhez kapcsolódó lakástámogatási rendszert is.

A belügyminiszter csütörtöki sajtótájékoztatóján elmondta, hogy a Széchenyi-terv keretében idén összesen 14 milliárd forintnyi támogatásra lehet pályázni, amelyből 12 milliárdot a bérlakások építésére, 2 milliárd forintot pedig a panellakások felújítására fordítható. Lamperth Mónika elmondta, hogy jövő januártól nő a lakáshoz jutási támogatás összege, a tervek szerint támogatnák az első használt lakás vásárlását is, és jogszabály készül a lakbértámogatásokról is. Ez utóbbit 2006-ban akár már 100 ezer család is igénybe veheti - írja a Népszabadság.